Az átmeneti leállásnak vége és újra a www.czakoka.hu oldalamon lehet majd olvasgatni!

Bebizonyosodott, hogy az idő szorítása olykor mégiscsak enged egy pillanatot, ami a boldogság útjához vezethet….talán sokan tudjátok, hogy mi történt velem a hétvégén és milyen fordulópontra érkeztem…de egy kicsit visszatekintenék előtte, ha már rólam szól, és ennyit most megengedek magamnak…

A történet 86 novemberén kezdődött, Isten tudja miért, de apu és anyu már nem épp fiatalkorukban jártak, mégis úgy döntöttek, hogy a nővérem után világra hoztak engem is…és bár anyagi hátrányaink ellenére neveltek fel egy csöppnyi lakásban, ahol a nővéremmel osztoztunk egy kis szobán egészen tizenhárom éves koromig, mégis büszke lehetek, hogy ilyen módon kaptam meg minden törődést…

…és valóban csak elégedettség lehet bennem, hiszen nem vagyok egy átlagos figura, mégis mindent megkaptam az élettől, amit szerettem volna és amit elvárhatok a magam módján…hiszen az elmúlt éveim során nagyon szép barátnőim voltak…szerető anyát, apát és testvért kaptam…és nagyon sok városban nagyon sokan tapsoltak meg amire talán a legbüszkébb lehetek…valahogy olyan ajándékot kaphattam amikor sorban álltam születésemkor, hogy amivel elkezdtem foglalkozni az mindig elvezetett odáig, hogy helyt is álljak benne…a szüleim gyermekkoromban mindenáron zenészt szerettek volna faragni belőlem, és ha úgy nézzük akkor mondhatni, hogy valamilyen téren mégiscsak zenével foglalkozom…mert mi különbség van abban ugye, hogy én egy mikrofon segítségével csinálok zenét, más meg egy gitárral…mindkettő egy eszköz és csak azon múlik, hogy ezt az eszközt hogyan használjuk… talán mondhatom, hogy megtanultam úgymond bánni a mikrofonnal és még mindig vannak emberek akik számára csodával határos módon hallatszik, hogy én szájjal csinálok egymagam egy élőzenét, másnak meg egy zenekar kell hozzá…. kezdetben ha nem csalnak az emlékeim, akkor három évig jártam klarinét órákra, majd később jazz zongorára szintén három évig…és amilyen hirtelen indult, úgy véget is ért az ottani pályafutásom…aki ismeri nagyjából, hogy milyen ösvényeket is jártam meg hosszú évek alatt, az tudja, hogy nem vesztettem sokat azzal, hogy másba fogtam bele… hiszen a mai napig, úgy megyek el egy városba, hogy emelt fővel és büszkeséggel a zsebemben tudok hazajönni…de nem is csak a zenéről teszem azt a beatbox-ról van szó, mert kezdhettem volna a tánccal vagy footbag-el is, és sorolhatnám még, hogy miben mit értem el…és persze ezt mind a lehető legszerényebben, mert alakulhatott volna másképpen is az életem, hiszen a saját hazájában senki nem lehet próféta…

..és ahogy az idő fogaskerekei már igencsak elkoptak világunkban, most mégis fordul egyet, ahogy az én éveim is meggondoltam haladnak tovább…22 éves lettem…és igen miközben arra gondolok néha, hogy milyen jó volt kamasznak lenni az én világomban, a rám néző idősek elmosolyodva tekintenek rám, mint gyerekre…én közben sorba állítom katonáimat, mert lesz idő, amikor el kell számolnunk… és miközben minél mélyebb lábnyomot próbálok hagyni, mások úgy tiporják sárba a múltat…elégetve mindent és még mindig a tudatlanságba burkolózva menekülnek… még mindig vannak akik azt hiszik, hogy fegyver lehet a félelem… félelem önmagukkal szemben, mely mindig egy helyben fogja tartani őket… ott már nem számít a becsület és a tartás… engem a mai napig is, ha távolról is, de nevelgetnek és úgy neveltek, hogy e két szó súlya és mértéke lebegjen előttem... mára már csak múltam részeit látom ha sétálok egyet, mert akikkel „jóban” voltam, mind lecsúszott vagy az alkohol vagy a fű hatására…visszaemlékezve nagyjából végig szívattak ezek az emberek iskolás éveim alatt, és ugye Isten nem ver bottal, most egyszerű lelki szegények akiknek már nincs miért harcolniuk…emellett olvassák sok ezren az én írásaimat…mert nekem ki kellett szakadnom onnan és nem tudtam magamban tartani…küzdöttem és ma is azt teszem…22 évesen nem tudok változtatni, bármennyire is szeretnék... senki nem tud változtatni, de mindenki akar…aki nem az nem mond igazat, és sokszor úgy sikerül neki, hogy azt el is hiszik…és ennek a súlya tud lenni a legnehezebb, ami a földre kényszerít és nyom lefelé…miközben gyarló tetteimet próbálom én is gyónni…mások vagy magam előtt…és egy napon talán majd elárulom, hogy példaként szolgáljanak, és teli zsebbel fejezhesse be az olvasást aki erre téved… de félek én is persze, mert tudom, hogy egy nap nekem is tisztáznom kell magam, ha nem is a mennyország kapujában, de valahol majd biztosan…

Hetek óta gondolkodom azon, hogy jó ötlet-e belevágni és jó ötlet-e vajon újra átélni mindazt amin keresztül mentem egy év alatt….. ma jött el az a nap amikor nem várhatok tovább… ma érzem újra azt amit alig több mint egy évvel ezelőtt…ma forrt ki bennem az elmúlt hetek eseményének szövevénye….kedves olvasó…mint ahogy eddig is, ez után is hasonló formába próbálom egy fedél alá préselni azokat a dolgokat, amik megtörténtek, vagy aminek meg kell történnie ennek következményeként….kérlek csak úgy kezdj bele ebbe az egészbe, hogy ha időd és energiád is engedi….vagy ha épp nem olvastad az előzményeit egy évvel ezelőtt akkor kérlek előbb azt tedd meg…úgy gondolom, hogy a mai napig példaértékűen hathat és megannyi tanulság vonható le belőle….viszont a mai nappal bezárólag annyi mindennek voltam részese, hogy úgy érzem, kevés az a mondanivaló amit a sorokba rejtettem és még egy csepp eszenciával kell megöntöznöm….a következő itt leírtak, egyszerű ám annál kacifántosabb szálra fűzhető mások, vagy épp saját magam által feszegetett gondolatmenetek felszínre bocsájtása…nem hittem volna akkor este, hogy újra itt fogok tartani, de valahogy mégis úgy hozta az élet, hogy elinduljanak ismét a bennem fortyogó igazság szérum hatóanyagai…és ugye, ki ha én nem jelzővel illethetném, hiszen rám került a sor….én tartok ott, hogy még egyszer…még inkább kitisztultan és érthetőbben….de nem utoljára….fiúk és lányok………………………………….

….nem is olyan régen történt meg, hogy hitet ébresztett bennem az, hogy még lehet remény az emberekben és esélyt kell adnom, hogy meg is találjam….hittem abban, hogy nem mindenkit vezet ugyanaz a cél és nem akar mindenki beállni a sorba….hittem ártatlannak vélt szemekben és hittem ártatlannak vélt lányokban….hittem a pillanat varázsában, hogy az enyém és nem másé…..hittem, hogy tanultam abból a sok hazugságból ami körülvett és ezzel más alá áshatom az árkot…hittem, hogy bizalmat ébreszthetek és bizalmat ébreszthet bennem más…hittem ígéreteknek, amik a szemem láttára váltak egyszerű szavakká…. Rá kellett jönnöm, hogy egy perccel sem vagyok előrébb, és nem érzek újat, csak az elmúlt éveim összegyűlt fájdalmát….és igen ebben a pillanatban is….holott a holnap ingatag talaja a mai nap elvetett magjai miatt olyan kiszámíthatatlan és nem sejthető….nem lehet alapozni semmire és senkire…az emberi természet ösztönszerű viselkedése nem egymásért, hanem egymás ellen, vagy épp csak magunkért jelzővel ábrázolható….ahol mindenki a saját maga sorsa kovácsa és bármit teszünk azt csak magunkért és nem másért…bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy tűzbe nyúlunk valakiért, a tudat alatti gyarlóság ösztöne által nem nehéz rájönni, hogy minden tettet csak és kizárólag a magunk boldogságáért teszünk….nem is lenne ezzel baj, ha ezt képes lenne bevallani magának a világ legalább egy morzsányi része….sajnos be kell látnom, hogy nem sorolhatom saját magamat sem ebbe a részbe annak ellenére, hogy bármilyen helyzet is legyen mindig is az egyenes beszéd híve vagyok, hiszen a soknál is több olyan tettem volt életem során, ami ellent mond ennek…..sajnos még több elszomorító dolgot láttam ami még jobban ráébresztett minderre.. Biztos sokan dörzsölik most a tenyerüket, hogy így alakult az életem az utóbbi időben…persze ők is tudják, hogy én nem haragszom se rájuk, se senkire… mennyiszer hallottam vissza az utóbbi időbe, hogy mi megmondtuk, hogy ez lesz Czakó….és tudom és mindenki tudja…de mi van ebben…semmi….igen elhagyott egy lány, mert így kellett lennie, mert rájöttünk, mégsem egy malomban őrlünk…nem először történt ez meg, de tudod Te is, hiszen le van írva, ha nem is részletesen de minden benne van aminek benne kell lennie...nem kívánom senkinek még annak sem, aki úgymond nem bánt szépen velem, hogy azt érezze amit én és úgy kelljen élnie ahogyan nekem…a magam fajta embernek nehéz érvényesülnie ebben a világban…valószínűleg ezért is tartok ugyanott mint egy éve….ezért nem tudok egyszerűen dűlőre jutni a korombeli lányokkal, mert annyira másfelé vezetnek a gondolataink…az elmúlt időben rengetek lánnyal és rengetek fiúval beszélgettem….legtöbbször valami idegennel kerültem szóváltásba, de egyik beszélgetést sem éreztem úgy, hogy tartana valamerre.. nagyjából ugyanarról szóltak és lassan már a sablonossá vált stílusomat használtam, mert újat nem tudok mondani, mióta az agyam elérte a szellemi fejlődésem érdemi végpontját… ez úgy nagyjából hat-hét évre vezethető vissza.. amióta is nem történt velem olyan egyik nap sem amire nem számítottam volna úgy különösebben, hogy meg fog történni előbb vagy utóbb…így állok most is, hogy semmi újat nem tudok már mondani és semmi újat nem tud nekem más sem mondani…………..ugyanaz a történet forog le és ugyanazt élem meg percről percre…kínok és fájdalmak között feküdtem le újra…újra elnémította a torkomban lévő gombóc a hangomat. Talán így volt jó, mert féltem volna, ha nem így van, akkor olyan dolgok kerülnek felszínre belőlem, amit jobb, ha inkább csak én tudok…sok mindent elárulok itt, de azért nekem is lehetnek és vannak is titkaim...ez így van rendjén.. most így hozta az élet, hogy folytassam azt amit egykor befejezettnek véltem...vissza kellett térnem oda ahonnan elindultam, hogy onnan merítsek…oda ahol kamaszkorom évei kezdődtek és a mai napig nyitott kapuval vár…az éjszaka.. sokszor kellett átsétálnom az utóbbi időben, hogy lássam azt amit látnom kell.. láttam lányokat….fiúkat….párokat…talán egyik sem volt jobb mint a másik és egyik sem rosszabb.. mivel mindegy merre néztem, merre sétáltam, ugyanaz várt…volt hogy csak itt a telepen, de volt hogy a városba merészkedtem…ott kicsit rosszabb volt a helyzet…újra láttam bandákba verődött fiúkat akik az éjszaka királyainak hiszik magukat valamiért, holott egyedül nyilván anyu kedvenc kisfiai…menők, mert csapatban füttyentenek lányok után, de a szemükbe egyik sem merne belenézni…vagányok, mert százezer forintnyi ruha van rajtuk, de ha a következő kört nekik kéne állni, biztosan ésszerű magyarázatot kapnánk…ők azok fiúk akik szeretetet adnak a tini lányok szájába….ők azok a tini lányok akik még mindig azt hiszik, hogy szeretetet kapnak jóval idősebb fiúk szájukkal való kielégítéséért cserébe a diszkó mögött, vagy a vécében…ők azok a fiúk és lányok akiket egy cél vezet és egy sorban állnak szeretetért és gyűlöletért…akiknek a jövő szó egyenlő a következő öt perc leforgásával, de még az is ingatag…ők egy más célért harcolnak, mert az igazság láttán szörnyülködve kellene fejet hajtva menekülni önnön maguk elől…bár ne néztem volna tovább és inkább csak sétáltam volna……láttam párokat csókolózni miközben a lány kinyitotta a szemét és az enyémbe nézett… láttam párokat ölelkezni miközben a fiú háttal állt nekem és a lány az én szemembe nézett…..fura dolgok ezek és valahogy engem kényszerít lelkiismeret furdalásra, holott csak szemtanú vagyok…csak sétálok…és mégis én jövök a sorban aki megmondja, aki kinyitja a szemét vagy mások szemét…ezek a fiúk és lányok akik harcolnak, nem az élettel, hanem az életükért azért, hogy ne fájjon látni, hogy mi is történik…egy ideig megbánást éreztem magamban, hogy régen mennyi mocskot írtam le és, hogy most is azt teszem újra… és utána mégis a kezét fogtam egy olyan lánynak, aki hosszú ideig tudott ellentmondani azoknak a dolgoknak, amiket leírtam…de ahogy a történelem megismétli önmagát, most én is azt teszem, mert megint nekem lett igazam.. bár ne lenne, és bár ne úgy lenne, ahogy én látom……..mi bezzeg még gyerekek voltunk, de ti már szégyellitek a szót és eltapossátok a benne rejlő varázsát…mi gesztenye háborúzunk, de ti már az utolsó szar mocskos diszkóban rázzátok magatokat…hol van a szülői szigor, és hol van az apai pofon…hol a francba lenne ugye…gyerekek szülnek gyermeket.. tizenkét éves szexisnek mondott lányok hasonló korban lévő barátjukat elégítik ki iskola után...szó szerint dugnak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva…nem kívánom egy anyának sem, hogy szeretett lánya akiről valójába mit sem sejt, húsz éves korára kiégjen…nem kívánom egy anyának sem, hogy alkoholistává vált férje adja prostituáltnak saját lányukat… nem kellett sok idő, ehhez sem, hogy rájöjjek, hogy nem csak az, az örömlány akinél pénzért kaphatsz pár kellemes órát…persze ebben is lehet élvezet valamely fél számára…de kinek mi…és talán jobb, talán nem, hogy csak fizetsz és azt kapod amit szeretnél, mint sem, hogy előtted esik el és törik darabokra percek alatt egy lány, mert pár egyszerű ám annál költőibb kérdés következtében, nem hagyja el egy értelmes szó sem a száját…......sok év alatt sok háznál fordultam már meg és az én kis szobám is ha feltárná titkait, bőségesen lenne benne áhítat…ha csak visszagondolok, összeszorul a szívem, hogy mennyi lány tört össze a szemem láttán és mennyi fiú dőlt be lányoknak, akik elszedték a pénzüket…mellette még ráadásul ott csalja meg ahol nem szégyelli…..hány lány van akinek nem számít, hogy ki vagy csak legyen egy hintó a kerek feneke alatt….hány fiú van aki még mindig arról álmodozik, hogy egyszerre élvezzen két tini lány szájába… mennyire elszomorító, hogy saját fülemmel hallok történeteket lányoktól és fiúktól, akik hasonló cipőben járnak és tőlem várnak megoldást…mennyire egyszerű lenne pedig és mégis milyen keserű tud lenni a méz… hol volt nekem ilyen gondom, hogy lányokkal keljen foglalkoznom…miért nem elég ma a srácoknak, hogy a térre menjenek le focizni…kiskutyák vagytok a szemembe nem pedig férfiak… miért nem elég ma a lányoknak, hogy otthon segítenek anyukájuknak…filléres kislányok, pénzes bunkók testéért áhítoztok egy kis szenvedélyért…rájuk mondják, hogy plázapicsák, akik elérhetetlennek tartják magukat, mégis pár kedves szóért cserébe bárkivel bárhol....akik egy szex és new york műsor világában nőttek fel és a divatlapok mondják meg, hogy kik ők….aztán csodálkoznak, ha átverik őket… mennyire sajnálom az ilyeneket.. de talán meg is érdemlik, hogy így bánnak velük, mert csak egy kicsit kéne sminkelés közben a tükörbe nézni….de egyéniségek, meg szépek és elérhetetlenek… kinek kell bizonyítani… miért nem látják, hogy egytől egyik egyformák az utcán és mégis kinevetik, hogy a másik milyen ruhában van… kedves olvasó….egy olyan világban élünk, ahol mindenki tökéletes, szép és okos…mindenki több mindenkinél és mindenki elveszi a másét… és mégis mindenki szeretethiányban szenved, mert nem képesek engedni az elvárásokból...a kivételek száma pedig annyira kevés, hogy aligha több egy százaléknál… Nekem ki nézné el, ezek után ha magamat megszégyenítve bánnék lányokkal…nyilván senki… pedig én is megtehetném, mert nem egy lány van, akivel beszélgettem, és bár testi adottságaim hiánya ellenére pár keresetlen mondat után könnyedén húzhattam volna csőbe bármelyiket….ki nézné el nekem, ha a bosszú pártján állnék és visszaadnám mindazt a keserűséget amit más adott nekem…senki…pedig mennyi mindent tehetnék, mennyi minden van a zsebemben, amivel porig égethetném egyszer s mindenkorra minden bánatom….mi értelme lenne…semmi.. bőven elég egy két finoman hintett szóval érvelnem az igazam mellet és úgyis fájni fog az igazság….

kedves fiúk, akik szívesen szóltok be nekem az utcán és szívesen ütnétek meg ott helyben….miért nem teszitek és miért csak a szátok nagy, mert van mellettetek pár kislány, akik még az általános oskolát is alig járták ki…

kedves kislányok, akik szívesen nevettek jókat rajtam és bár a fél város végig ment rajtatok, mit számít ugye…kívánom, hogy csak egyszer beszélgetésbe elegyedjünk egymással és hajtsátok le a fejeteket utána, hogy így éltek…

kedves fiúk és lányok…ha ezek után úgy hozná az élet, hogy találkoznánk, tudd, hogy nem lesz bennem előítélet…tégy úgy, mintha nem is olvastad volna, és nem tudnád, hogy ki vagyok…

Kedves mindenki... sajnálom, ha ezek után tükörbe nézel és magadat véled felfedezni ebben az írásban... sajnálom, hogy újra meg kellett ezt tennem, mert nem szívesen tettem…

Köszönöm, hogy egy pár percig elvontad figyelmedet az msn villogó ablakáról és pár percre önmagad lehettél egy világban, ami a tiéd…

Köszönöm, hogy időm és energiám lévén megírhattam ezt a bejegyzést, remélve, hogy ez lesz az utolsó…

Fiúk és lányok…kívánok sok sikert a világotokban és kívánom, hogy sose keljen felébrednetek belőle, mert nem biztos, hogy lábra tudnátok állni……………..

….megint vesztettem…nem érveket, nem bizalmat, nem értékeket….de ismét tévedtem…már nem szól a zene, nincs mellettem senki…a szobám is szégyenbe borulva figyel és anyukám sem lát el jó tanácsokkal….hiszen eddig minden arra bíztatott, hogy megéri még egy esélyt adni…a körbeölelő falak is éjszakákon át súgták, hogy ne engedd Laci, adj neki egy lehetőséget…megpróbáltam elhitetni magammal, hogy ennyi idő és próbálkozás után, talán még sincs igazam és újra oda kell adnom magam… de mégis a kész tények mögé állított valóság még mindig többet ér a szememben, mint egy két hazug szóval hintett vallomás ….

most egy év után visszarakom a darabkákat a zsebembe a képpel együtt, amit egykor szívvel lélekkel raktam ki…jó mélyre rakom, ha netán keresnem kéne azért feladjam a leckét…most megemelem a fejem és sóhajtok egyet, bízva magam szellemében és lelki erőmben, hogy nem fogok újra könnyes szemmel hinni egy igaznak vélt tekintetnek…még átköltöztem a másik szobába is, ahol talán már nem hallom vissza a falaktól, hogy mi megmondtuk Laci, hogy ne tedd….csak magadért………már nem látom a repedéseket amiket annyi éjszaka alatt néztem arra a plafonra…..mindenem otthagytam egy apró fiókban…….elástam lelkem szerető javait…szívem jóságának legbelső tüzét…becsületes szavaimat és őszinte tekintetem….a többiről már nem is beszélek………..

14 évesen odajött hozzám egy lány a jégpályán, hogy kísérjem haza….előtte egész télen remegve bámultam őt és nem mertem megszólítani...

hét év tapasztalata után találtam egy lányt, akinek a szemében újra hittem és hinni szeretném, hogy a lelke nem akar kiégni, és nem akar úgy kinézni, mint az enyém…nem kívánom, hogy milliónyi darabra hulljanak az érzései, és éveken át keresse azokat egy hiú ábrándot követve…azt hittem, hogy hét év alatt jutottam odáig, hogy különbséget tegyek egy-két kusza érzés között….tévedtem….

a szerelem nem egy megfogható tárgy, nem egy felruházható jellem, nem lehet megérteni, és nem lehet élni vele….a szerelem elérhetetlen, de mégis elérhető…a szerelmet az érzi, aki adja és az tudja adni aki kapja is….elérhetetlen, mint a pillangó, amihez nem nyúlhatsz hozzá, mert többet nem tudna repülni…csak nézheted hogyan száll tovább….

hét év alatt annyi éjszakát sétáltam át, vagy épp feküdtem álmatlanul, hol ittasan, hol józanul, hogy nehéz lenne megszámolni… ugyanez az idő alatt annyit szenvedtem az őszinteségemért cserébe, hogy aligha van olyan, amiért azt mondanám, hogy megérte így  élnem…. ha arra kell gondolnom, hogy mennyi könnyet láttam körülöttem, ami miattam csordult ki, és mennyi szív hasadt meg a szemem előtt, talán bárhogy is kapálóznék ezek után, nem hiszem, hogy el tudnám kerülni a pokol kapuját…

hét év alatt elértem azt, hogy a saját értékrendemben reggelente én még bele tudok nézni a tükörbe anélkül, hogy leköpjem magam vagy a valótlanságok tömkelegének szembesülése és elfogadása következtében magam válljak a tükörré…

10 hónappal ezelőtt megláttam egy szikrát, amiért feladtam az érveimet….megkérdeztem minden ismerősömet, hogy ők mit tennének a helyemben….a negatívumokkal és ellen javakkal szembeszállva hittem magamban……10 hónap alatt vettem észre, hogy rajtam kívül egyedül anyukám és apukám volt az, akik kiálltak mellettem ebben a csatában…..

Most 10 hónap után visszavonulok a seregemmel együtt és jó ideig nem kívánok harcba szállni pár kósza érintésért cserébe…barikádot építek magam köré, mert be kell látnom, hogy magamon kívül nincs olyan ember az életemben, aki pusztán az érzéseiért és őszinteségéért cserébe vár el emberi értékeket és hoz érte megannyi áldozatot…...ha ezek után felém sétálnál, az álmaidban elképzelt szőke herceged kezét fogva döntsd el, hogy mi érte meg jobban…én addig itt fogok ülni, egy új napban bízva, ami új reményeket táplál….már nem kell átformálnod, nem kell rám húznod új jellemet….10 hónap után feladom az álmomat és megadom magam…………a csatát elvesztettem….de a harcot nem adom fel….

….”ilyen a világ, az álmaid csak remények,

mire felébredsz reggel, vége a mesének…”

Nem számít, hogy honnan közelítem meg, hiszen nem könnyű se innen, se onnan…voltaképpen azért, mert annyi mindent láttam és hallottam és részese voltam.. talán ha a legegyszerűbben akarnám jellemezni, akkor tapasztalatszerzés, némi eszmecsere, ezzel együtt valótlanságok tömkelege és a tudatlanság felülkerekedése a tetten.. egyszóval  egy történet az elmúlt nyárról …. Egy nyárról ami ismét emlékekkel teli pillanatokból fűzőződik egy láncra….szintén ugyanez a nyár ami alatt rengeteg időm jutott arra, hogy átgondolhassak ezt azt… első sorban magamat kellett értékelnem ismételten és sokadszorra, mert volt akinek majdnem sikerült ellenem érvelni, hogy talán rossz úton járok.. de ahogy az idő eddig is, talán ezután is engem fog igazolni.. a következő itt leírtakat üzenet jelleggel írnám a tanulságot meg aki akarja az tegye a saját zsebébe….talán ami említésre méltó lenne és érdemesnek találom róla írni az egyetlen egy nap a nyárból….mivel amúgy sem volt túl mozgalmas ezért tartom ezt a napot lényegre törőnek….egy nap ami alatt olyan szinten tükrözte az emberek képét a tudatlanság, hogy az már nem is emberi….egy kis beharangozó itt-ott, egy jól megszervezett program, pár ezer ember, egy már bevált helyszín és már ott is vagyunk az ország legnagyobb extreme sport rendezvényén….mivel az elmúlt nyolc évben, szinte mindig volt valami ami miatt „ott kellett lennem”….volt, hogy break verseny, volt hogy footbag verseny, volt hogy fellépés……ezért úgy gondoltam, hogy idén már rituálé szerűen, de csak megnézem, hogy milyen lehet most, hogy nincs egy olyan program sem már ami az elmúlt nyolc évben volt és érdekelt…persze nyomós okom volt, hogy menjek amúgy is a bevásárló központba, így nem sok minden akadályozott meg, hogy a tetőkertre is felkukkantsak…délután egy órakor már szemtanúja is voltam a ”hatalmas eseménynek”…fél óra sétálgatás….vagyis félóra szenvedés, hogy egyik pontból a másikba verekedjem át magamat a tömegen elég is volt…ezt kárpótolta, hogy a megbeszélt időpont helyett előbb összefutottam a párommal….egy-két mondat váltás után Ő még bement a barátnőjével az áruházba, addig én ismételten terepszemlére kerültem…..ekkorra már elég kellemetlenül éreztem magam a látványtól…..én nem sokat értek a mai divathoz, meg stílusokhoz….vagyis egyszóval mondhatnám divatstílusokhoz….de ami ott volt…csak hogy szemléltessem…összesen másfél órát voltam ott, ezalatt úgy mérlegeltem, hogy az átlag korosztály nem hinném, hogy több volt tizenhét évnél….ezzel nem is lenne baj ugye…..az én neveltetésem nyilván régebbi módi, mint a mostaniak, de azért egy s mást nekem is megtanítottak….nem tudom, hogy az ott lévő tinik nyolcvan százalékának a szülei mit csinálnak, de hogy nem látják a saját gyereküket, hogy mit vesznek fel, vagy talán ők maguk adják rájuk, nem tudom….de, hogy konkrét példát említsek meg…valahogyan szóváltásba kerültem egy tizenkét éves sráccal…egy furcsaságot véltem felfedezni a fülében, mégpedig egy cannabisos emblémával ellátott fülbevalót…megkérdeztem, hogy azért úgy nagyjából tisztában van-e vele, hogy mégis mi az…nem lepődtem meg amikor felvilágosítást tartott nekem róla, és büszkén mondta, hogy a szüleitől kapta….ehhez nincs is több hozzáfűzni valóm……….szóval a legtöbb amit láttam ez az úgynevezett emo réteghez sorolja magát tini volt…biztos vagyok benne, hogy az ég világon fogalma sincsen a felének, hogy mi a fenét is képvisel ezzel és, hogy ez mit jelent… lényeg a szemre fésült haj, hogy ne lássa az igazságot, hozzá jobbnál jobb fekete ruha, pár testékszer és készen is van….ezzel néztem szembe bármerre fordultam…..nem tudom, hogy mit kerestek ott igazából, hiszen elvileg ez a nap a sportokról és versenyekről szólt…az mellékes, hogy fele annyi gördeszkást vagy bringást nem láttam, mint tavaly… bár ne lenne annyi háttér információ a fejemben, hogy valójában semmi másról nem szól az egész csak a pénzről és reklámokról….ettől függetlenül érezhetjük jól magunkat ott….megvehetjük az ötszáz forintos csapolt sört aminek az íze leginkább a vízre hasonlít…ha megéheznénk akkor válogathatunk mindenféle finomságból, többek közt a hét-nyolcszáz forintos gyrosból ami még kinézetre sem hasonlít az eredetihez, csak hozzád vágják, hogy nesze egyél, ne halj éhen…. érezhetjük jól magunkat olyan koncerteken ahol a tömeget szó szerint küldik el az előadók melegebb éghajlatra, utána bezsebelik az ezért járó fellépési díjat és jót nevetnek a sok hülye emberen…persze a taps nem marad el, talán még vissza is hívják őket….mivel már délután eljöttem a helyszínről, mindezt csak az elmúlt évek tapasztalataiból írom…idén talán még rosszabb is volt a helyzet, hiszen az elmúlt évek esti hangulatát meghatározó fellépő figura idén nem volt jelen, éppen ezért nem volt nekem sem semmi keresni valóm ott este….. a másfél órás ottlétemből körülbelül negyven perc volt amit beszélgetéssel töltöttem, amiért azt tudom mondani, hogy megérte elmennem….egy olyan ismerősömmel találkoztam akit éves szinten maximum kétszer látok, mivel nem itt él…röviden egy pár sor róla remélve, hogy nem veszi zokon…róla azt kell tudni, hogy országos bajnok volt yoyoban, kijutott Amerikába a világbajnokságra, most meg Angliát záporozza a tudásával, emellett zenét készít….számomra ebben semmi meglepő nincsen, mivel ide s tova több mint 4 éve ismerem….viszont a meglepő hír számomra az volt amikor elbüszkélkedett, hogy időközben megházasodott…hozzá kell tennem, hogy huszonegy éves és az, hogy ennyi idősen valaki ide jusson, szerintem példa értékű…-innen gratulálnék neked ismételten Krisztián…….még pár szóváltásra jutott időnk, utána neki zsűrinek kellett beülnie, így véget is ért a beszélgetésem vele…sétáltam még egy kört, közben újabb ismerősökre tettem szert…két footbages rég nem látott ismerősömet láttam meg, ami később úgy tűnt, hogy lehet, hogy nem elég régen láttuk egymást…számomra ez már nem volt egy az előbbihez hasonló kellemes beszélgetés…körülbelül másfél percig tartott, amiből az derült ki, hogy ők tartják a bemutatót, de idén egy telefon sem jött felém, hogy esetleg mennék-e és képviselném-e én is a sportot….lényeg róluk, hogy őket ismertem meg legelőször annak idején amikor elkezdtem ezt az egész babzsák bohóckodásomat… nem volt semmi konfliktus közöttünk, együtt utaztunk versenyekre, együtt söröztünk….és érdekes mód mennyire fukar és önző az ember…én próbáltam beszédbe elegyedni velük, de lehet jobb lett volna, ha inkább elsétálunk egymás mellett…szóval ilyen is volt…innentől már a látvány okozta kellő hányingerrel, hazug emberek társaságával gazdagodva, megizzadva, megszomjazva, döntöttem úgy, hogy idén pont elég volt az amit láttam….a rendezvény hangját és látványát elhagyva ment végig a fejemben nyolc év emléke….amikor a legelsőre azért mentem el, hogy görkorival bizonyítsak a rámpákon, és csodálhassam, a profik tudását….amikor alig ha ezer ember volt kint összesen, és azok is javarészt sportolók voltak…idén meg szánakozva hagyom el a területet remélve, hogy jövőre nem visz rá a lélek, hogy még egyszer a közelébe menjek ennek a rendezvénynek..…hogy már ez sem a régi……az áruházban a párom társaságában és egy fagyival próbáltam meg helyretenni magamban a látottakat…kis megnyugvás, kis üldögélés és jobb híján inkább hazajöttünk…..újabb emlékekkel gazdagodva…régi emberek új arcát megismerve...de a tapsot még mindig hallom…miközben kizsebelnek…leszólnak…de jól érzed magad………

Úgy érzem túl hamar mentem át az éjszaka titokzatos ösvényein…a panelházak közötti utcákon a hazavezető utat kerestem…kamasz fejjel amikor a jövő szó a holnapban torkollott meg és csak a ma éltetett….amikor az első cigi került kézbe, hogy menőbbek legyünk…persze hamar benőtt a fejem lágya és tettem egy lépést előre…érdekes hogy mennyire máshogy láttam már akkor mindent és mennyire máshogy kellett megfestenem a valóság szürkéjének képét…hogyan lehet az, hogy alig hogy elhagytam a kamaszkort, mégis olyan irányba változott a világ a ma élő fiataloknál, hogy az nekem már nem kedvez…illetve aki abban nőtt fel mint én az tudja igazán…akinek a lábán fordított pipájú nike cipő volt és senki nem szólt be érte…aki a salakpályán rúgta a bőrt suli után, mert számítógépet csak boltban látott…az vágja mit jelent az, hogy pénz…mert az nem az amit a zsebünkbe tuszkoltak a szüleink zsebpénz gyanánt…hanem az amiért tizenhat évesen suli mellett valamelyik áruházban pakoltuk a bútorokat...nem kényszerített ugyan senki, de valamiből kellett hogy fussa a napi csipszre meg üdítőre, nem a márkás ruhára…nálunk ezt jelentette……fura, hogy röpke öt-hat év korszak különbség alatt mennyire messzemenően képes az ember felülmúlni saját magát és becsapni azt a vélt valóságot amiben él…ha magamat kellene osztályoznom nyilván egy számkivetett lennék a betonházak közötti labirintusban, aki ha kell az ellenségnek is a karját nyújtaná mert ő is ember…aki ennyi év után jött rá arra, hogy az érem másik oldala kevésbé fényes…aki tucatszor próbálta megfejteni, hogy hogyan lehet az hogy egy ennyire elfuserált világban még mindig van valami ami egyben tartja az emberiséget…kedves olvasó…ma jött el az idő mire ráeszméltem, hogy amit eddig állítottam azzal csak magamnak öntöttem olajat a tűzre…ma vannak először olyan érzéseim, hogy nem azt tettem amit kellett volna…de hiszem hogy az idő majd engem igazol és újra felülkerekedhetek a gondolataimon…tudom hogy eljön az a nap amikor majd a visszájára tudok minden fordítani és én török pálcát mások felett…furcsa hogy azok az érzések imbolyognak bennem amik eddig erősítették azt hogy van értelme küzdenem….persze most is van miért és van kiért….de most mintha hátamon cipelném a fájdalmat és félek hogy egyszer elejtem és előtörnek lelkem legmélyebb bugyraiból a gondolataim…persze csak reménykedni tudok, hogy ha így lenne, még mielőtt kimondanám, már azelőtt csuklik meg bennem a szó és nem lát napvilágot, mert ha nem így lenne azzal megint csak én rám jutna a sor és én húznám a rövidebbet ami csak azt bizonyítaná, hogy az én meglátásom igazolja a valót…persze én is tévedek sokszor sok mindenben…talán most is tévedésben vagyok és próbálok logikus érveket találni hogy miért is tartok ma ott ahol tartok…én soha nem tartottam magam előbbre senkivel szemben, az én szavam sem ér se többet sem pedig kevesebbet mint a tiéd…sokszor tettem olyan dolgot amit később ezerszer megbántam…de talán mások többször tettek velem úgymond nem szép dolgot, de nekik is megbocsátottam és össze forrtak a sebeim…az elmúlt években önző módon mindig azt figyeltem, hogy ki lehet az aki mellettem harcolna, nem pedig, hogy valójában én ki mellé állnék és kinek adnék lőszert egy csatában……de hiszem, hogy van igaz barátság, amit önzetlen cél köt össze…hiszem, hogy van igaz szerelem amiben mindenki ugyanannyit ad a másiknak amennyit kap…hiszem hogy van olyan becsület aminek meglehet húzni a vonalát a valóság tükrében….hiszem, hogy lesz egy nap amikor majd nem bosszúból, de én törhetek pálcát mások felett.....kedves olvasó…az én életem szerencsekerekét már nekem kell megforgatnom, de megállítani csak az idő fogja….nyilvánvalóan ennyi idő után már rájöhettél, hogy ki is vagyok, milyen ember és hogy milyen céllal indultam onnan, ahol ezt elkezdtem egy őszi estén….amikor a dühtől az elkeseredésig a bánaton át kavarodott össze bennem minden…azt hittem mindenre tudom a választ és hogy nem követhetek el még egy akkora hibát mint akkor……..de azóta most jutottam el odáig, hogy szomorúságot éreztem  magamon…soha nem gondoltam hogy ez még egyszer megtörténhet velem, és hogy utolér a hazug szó…persze csalódtam sokszor és felálltam ezredszer is, de ez az érzés felülmúlja minden elkeseredésem…most kicsit magam alatt is vagyok az elmúlt napok lavinaszerűen megtörtént eseményei miatt….tudom, hogy van bennem olyan lelki erő és van mellettem olyan ember aki támaszt ad ha már végképp magamat emészteném végső bánatomban…tudom, hogy a megbocsátás lépcsőit milyen nehéz megmászni, de hiszem, hogy sikerülni fog…azt is elhiszem hogy egy napon feledésbe merülhet minden ami ma fortyog bennem…tudom hogy eljön a nap amikor ezeket az érzéseket végleg a katlanba hajíthatom és ott fog elégni az idők végezetéig….már azt is elhiszem, hogy bemutattok a világnak és nem volt igazam…kedves olvasó…elkell mondanom, hogy rájöttem mindvégig saját magam fájdalmát vagy örömét próbáltam idevésni a kis naplómba és mindent magam enyhítésére írtam le….nem változtathatlak meg, a te életedet neked kell úgy alakítani, hogy az jó legyen…de először mindenki csak a saját háza táján takarítson után a másikén….nézz körbe egy percre, emészgesd egy kicsit amit írtam aztán hagyd érlelődni utána állj odébb és rájöhetsz sok dologra….észre fogod venni, hogy hiába van több partnered msnen attól még egyedül ülsz a szobádban…hiába jelöl be valaki iwiwen attól még nem lesz több barátod talán még ismerősöd sem…a virtuális kép amit a monitor rajzol eléd az is csak egy hazugság….fáj hogy ezt pont nekem kell elárulnom de így van…mindemellett nem lehet véletlen, hogy tavaly novemberben ennek köszönhetően találtam rá a szerelemre…azóta meg ugrásszerűen próbálom távol tartani magam ezektől az oldalaktól és már csak ez az egy hely marad számomra ahova menekülhetek…ahol biztonságban érzem magam, és beengedem azokat az embereket akik nem kitépnek belőlem hanem hozzám tesznek egy darabot…ez a kis kuckó ami mindig nyitva áll majd előtted…ahol én leszek az író te meg az alany és kedvemre meríthetek belőled….addig itt leszek és nem változok...az leszek akit eddig megismerhettél…az a Czakó Laci……….

.

Ez még mindig ugyanaz, még nem mondtam el mindent,

Ideje, hogy bevalljam én a mai napig hittem,

De tovább kell küzdenem, mert utolérem magam,

Szorít az idő, de most még betartom a szavam

És elhiszem neked, hogy jobban tudod nálam

Pedig én írtam, mégis önmagad nyomában,

Eltévedtél egyszer mikor még lett volna esélyed

De a tükör nem tévedett, többet nem kell belenézned.

Én látom a szemedben, hogy félsz az igazságtól,

Mert elhitetik veled, hogy pénzt kapsz az apádtól,

Pedig a becsület az, ami mindennél erősebb,

Ha hazudsz magadnak attól nem lesz több belőled.

Én még bőrömön éreztem, a valóság fegyverét

Egy évtizednyi emlék, mögöttem egy tucat kép,

De a sebeim összeforrtak, megbocsátok nektek

És a kérdésedre, csak kérdéssel felelek

Mert ha elmondanám, hogy mi az, amit én tudok

Te lehet, hogy elbújnál, míg én a való után futok.

Most újra kék az égbolt, a tavasz már csak emlék,

Én emlékszem mikor a fiúk még a  lányokat nézték.

Ma meg becsukom a szemem, mert amit látok nem tetszik,

Hogy a kislány a haveroddal, két szó után lefekszik.

Ilyen a világ, az álmaid csak remények

Mire felébredsz reggel, vége a mesének.

a zsebemben egy kép maradt a többit már nem látom,

nekem nem volt gyerekként, márkás kabátom,

csak néztük a nagyokat, és nem értettük soha,

hogy rajtuk eredeti volt, rajtunk meg szakadt ruha,

de felnőttem azóta, és megtanított az élet,

meg az a pár jobb kéz, ami a bajból kisegített.

Köszönöm nektek és nem felejtem el,

Különben nem lennék itt, és nem mesélném el,

Ami az én életem, mégis felismerted magad,

Pedig a történet egyszerű, ezek csak hétköznapi szavak.

Ez csak mese, csak pár darab belőlem,

Egy lány maradt csupán, aki örökre a szívemben,

Ez erről szólt, én már nem kérek többet,

Csak Őt akarom, amíg a szerelemtűz éget.

Bár a télnek már jócskán vége van és ahogy a tavaszi ruhák felváltják a télit, úgy próbáltam a gondjaimat is mélyre pakolni a szekrénybe…mondhatni csordultig tele lett, és talán ezért is kellett ez kis idő, hogy újra ide ülhessek…persze most éppen esik az eső, és fúj a szél is, a nap meg nem akar előbújni, hogy egy kis melegséget hozzon...pedig nincs is annál jobb…mint amikor a reggeli rutin műveletek előtt arra ébredsz, hogy a napsugarak belopóznak az ablakodon…a pillanat heve amit akkor élsz át…annyira jó érzés…máshogy indul az egész nap tőle…aztán vissza a valóságba…szól az óra és menni kell…meló, iskola, vagy épp bármi…az idő mint valami ellenség úgy irányít mindent és mindenkit…mostanában úgy érzem, mintha elszállna felettem…a napok szinte perceknek tűnnek…a hideg is kiráz ha csak egy pillanat erejéig bele gondolok akár abba, hogy az elmúlt tíz évem hogy rohant el…mintha múlthéten még gesztenyeháborúztunk volna, olyan közelink tűnik…félő, hogy így megy el még tíz év és a többi idő is…olyan nehéz így megtenni azokat a dolgokat amiket később lehet hogy megbánnék…nem mintha sok ilyen lenne, mert azért felveszem a versenyt és minden nap próbálom magam előtt eltitkolni, hogy valójában mi is folyik a saját környezetemben…amiket látok vagy hallok…az a kevés valóság amit leszűrök mindenből…és nem azt mondom hogy jó felé haladnánk, hanem éppen ellenkezőleg...mindvégig arra törekedtem, hogy saját magamat tudjam elfogadtatni egy olyan világban ahol az ember gyarlósága mellett, a szíve legmélyén ott lapul melegség…most már csak nézem ahogy te próbálod…hisz én a saját csatámban már bizonyítottam és emelt fővel szálltam ki…mára már beértek a féltve nevelt gyümölcseim…persze nap mint nap szakít le belőle valaki, de nem izgulok már emiatt sem…ha kell akkor ültetek újat ami csak jobb lehet…nem mintha nekem annyi időm lenne, hogy napjaim számolva csak a babérokon ülve várjak amíg az ölembe hull a csoda…hisz az egyetlen mozgatóelem az engem is hajt…de ahogy az éremnek is van másik oldala…és nem is biztos hogy olyan fényes, mint ahogy azt állítják…a nappalokat felváltják az éjszakák…amikor megnyugszom…jut időm magamra, hogy átgondoljam, nem-e tettem valamit amit máshogy kellett volna, ami talán befolyásolja a holnapot…és akkor beteszem a kedvenc zenéimet, és csak ülök csendben…miközben a monitor fénye megvilágít, és szól a zene…akkor kikapcsolok és csak arra tudok gondolni, hogy milyen csodás ajándék az, hogy még ha egy ilyen világban is, de kaptam egy kis időt…és így alszok el…napokban sem tudnám megszámolni, hogy mennyi időt töltöttem már itt csücsülve, csak azért, hogy másokat próbáljak meg jobb belátásra bírni…de nem bántam meg…egyetlen egy szót sem amit leírtam……persze ez mind rólam szól, de talán a sorok között feltárt igazság fájdalmas lehet annak aki látja…aki képes arra, hogy csak egy percre nyissa ki a szemét ha megy valahova…mert az emberek többsége csak a célokat jelöli ki, de az odajutás az nincs megtervezve…csak a fejünkben…ahol sok ezer kis dolgozó már a gondolat előtt teszi helyére a tervrajzokat…és ők döntik el, hogy melyik az a pillanat amikor el kell, hogy juttassák nekünk…amikor a másodperc töredéke alatt keresik meg több ezer fiókból…és kinek mi a cél...amit elhitetnek vele vagy amit saját magának hazudik, ki tudja…néha úgy képzelem el, hogy születésünk előtt mintha beprogramoznának minden félét az agyunkba, hogy mikor mit kell majd csinálnunk…de szerencsére vannak akiknek sikerül kibúvót találni a programozás alól…a többiek, meg elhiszik amit látnak…de én nem hagynám eltusolni azt a rengetek kamut…ami nap mint nap körül vesz bárhol vagyok…mert attól még hogy a tv-ben nem mutatnak valamit az még van…de már nem izgat…nincs benne semmi………nincs benne semmi különös, hogy  bevezetünk minél több adót, mert költözni akar egy nagyobb villába az egyik főnök úr…abban sincs semmi, hogy az árakat oda emelik, hogy egy nyugdíjasnak olyan döntést kell hozni, hogy élelmiszert vesz, vagy kirakják a házából…amit talán még az ő nagyapja épített a két kezével, de egy jó kis irodának pont megfelelne…persze az sem gond, hogy már alapanyagokat is külföldről hozunk, mert ugye a szeméttelepeken nem sok minden teremne meg…sorolhatnám még…de kit zavar ez amíg nem kell beszélni róla…mert az ember annyira okos….mindig is annak hitte és annak hiszi

Van az úgy, hogy csak megy a dolog és kész..nem kell eröltetni, feszegetni....egyszerűen a helyén van minden...mondhatnám sínen van...persze eddig is voltak olyan szakaszai az életemnek amikor hasonlóan éreztem...de most más...tényleg mintha minden egyes képkocka a helyén lenne és nem akar szétesni...de hogyan is merem ezt itt felvállalni...ezt az álmot amiben most élek...aminek tudom, hogy bármelyik pillanatban vége lehet...de talán az élet most kegyesebb lesz hozzám mint eddig és hagyja hogy még tovább álmodhassak vele...azzal a lánnyal aki valóra váltotta az álmaim…akinek köszönhetem, hogy újra felgyúltak szívemben az apró lángocskák…hiszen amit most érzek azt nem hogy leírni, elmondani nem lehet...Ő az aki már több mint két hónapja van velem…így már talán sok mindent le lehet szűrni, hogy melyik írás is készült ez idő alatt, és hogy mi volt az alapköve…ezt persze csak megjegyzésként írom…két csodálatos hónapja…ennyi idő alatt annyi minden történik egy kapcsolatban…talán ez a kritikus időszak…amikor már kiismertük egymás szokásait, hülyeségeit, rossz és jó tulajdonságait…most ahogy visszagondolom hazudnék magamnak ha nem jelenteném ki, hogy ő az akihez hasonló lánnyal…mégcsak hasonló emberrel sem találkoztam…annak ellenére, hogy milyen is az élet..hogy, hogyan tudja ezt az érzést bennem pillanatok alatt lerombolni és véget vetni mindennek mégis lemerem írni, hiszen a mostani életemben ez egy gyönyörű szakasz amit élek…és nem számít, hogy mi lesz két hét múlva, mert most ez van….mert ugye ez az írás, úgy mint a többi, sok év múlva is itt lesz, és olvashatja bárki…nem lesz átjavítva, nem lesz más helyette…de ki tudja, hogy akkor éppen mi lesz velem, hogy velem lesz-e ez a kis angyal…ez a csoda az életemben…erre semmiféle garancia nincsen…amikor korábban írtam akkor is voltak lányok az életemben, de senki nem volt akiről így nyíltan mertem volna a kijelentő érzéseimet papírra vetni…ide az én kis birodalmamba….ahova jobb vagy rosszabb estéimen menekülök…pedig ők sem voltak sem rosszabbak sem jobbak…nem gondolok egyikőjükre sem vissza úgy hogy bármiféle rossz érzés lenne bennem…hiszen kitöltöttek egy részt az életemben…persze a vége mindig ugyanaz…ki ne tudná…és ugye ki tudja mi lesz…utolér-e a fájdalom és a következő írás már talán egy újabb „fiúk és lányokhoz” fog hasonlítani?…hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak arra, hogy vajon meddig lesz ez ilyen szép….de ugye most megy…úgy megy, hogy nincs semmi amit a helyére kéne tuszkolni, egyszerűen rendben vannak a dolgok…pedig ennyi idő alatt..nem hogy két hónap…két óra alatt botlik el a szememben annyi lány, hogy saját magukat ássák csapdába a hazugságaikkal…és észre sem veszik, úgy húzom csőbe akár egy mondattal…kicsit el is mosolyodtam ezen, tényleg van ilyen és volt is ilyen….neki viszont sikerült olyan bizalmat elnyernie, amit még magam sem tudtam hogy létezik bennem…..most egy pillanatra megfordultam…és ő ott alszik az ágyamon…a szívem szinte kiugrik a helyéről miközben nézem Őt…ahelyett hogy odabújnék mellé és átölelném, inkább itt ülök és leírom, hogy mit érzek jelen pillanatokban…szinte megfulladok az érzéstől, annyira odáig vagyok érte…mégis befejezem ezt most már…köszönöm az életnek, hogy megadta nekem ezt a csodát amire annyit vártam…talán kiérdemeltem…talán adtam én is magamból egy kis részt a világnak és ezzel viszonozta…és a mostani érzéseim…amit a másodpercek tesznek csodává…kívánom mindenkinek, hogy legyen részese mindennek…kívánom neked, aki már annyi ideje követed figyelemmel az életemet…láthatod, hogy mikor mi történt velem, újra és újra átélheted velem együtt…szeretném, ha olvasás közben egy utazásra vihetnélek el az én világomba…ezzel már odaadtam neked és a világnak is magamból egy apró részt…persze volt amikor akaratlanul történt ez..amikor valaki más tépett ki belőlem egy darabot..de ezt is tudod már….persze én sem vagyok talán olyan jó…hisz tudom hogy én is okoztam már fájdalmat…és hogy sikerült-e magamnak megbocsátani…azt hiszem tudod nagyon jól ezt is…nem csak magamnak, de másnak is…túl rövid az élet ahhoz, hogy ne legyen idő a megbánásra…tudnod kell neked is, hogy van mindig egy olyan kis átjáró…egy nagyon apró kis rés…ahol elég bekukkantani és látod, a szikrát amit neked kell meggyújtani, hogy tűz legyen belőle…és ha már meggyulladt olyan nehéz eloltani, hogy inkább hagyjuk is továbbégni és újabb hegeket forrasztunk be….annyi hibát követtem már el én is…talán most is hibát követek el, ki tudja…de azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket…hiszem hogy így lesz…tudom, hogy sok mindent adtam fel ennek érdekében, hogy most ilyen legyen az életem…tudom hogy sok embernek nem tetszik ez amit most csinálok….sokan vannak ellene a boldogságomnak…csak, hogy ti is tudjátok azért tettem közzé egyik nap, hogy mennyien is olvassák amiket írok…rengetek olyan ember aki része volt, vagy része az életemnek….vagy esetleg része szeretne lenni…bár én egy egyszerű embernek tartom magam, nem alkottam soha igazán nagyon semmiben…mindig is csak egy lakótelepi srác voltam….nincs semmi amiért fel lehetne rám nézni…igaz, jó pár helyen megfordultam már, és sok mindenben kaptam elismerést…de talán amit most csinálok ez lenne életem fő műve 21 évesen….? És félve teszem fel a kérdést magamnak…de a végén megértem…talán ez lenne…talán mondhatnám, hogy Czakó végre hazaértél…és olyan könnyű lenne így élni…félretenni minden gondot és most már csak minden egyes apró szikrát meggyújtani ami az utamba kerül…aminek minden lángja az én boldogságomat fényesítené…de még nem tehetem…még nem merném ezt tenni…pedig már annyira kevés az ami elválaszt ettől…egyre erősebben érzem, de még is inkább várok…még egy kicsit visszahúzódok és el bújok a gondolataimba…de ne aggódj nem kell sokáig várnod…az álmom még nem ért véget…még nem érhet véget, hisz itt van mellettem…a karnyújtásnyira vélt boldogság, szó szerint itt van…és ismét elmosolyodom…hiszen van rá okom…úgy ahogy neked is van valamiért…ahogyan minden egyes embernek a Földön…

…talán nem véletlen…hogyan is lenne az…nem hiába kezdtem el…hogy miért is.. talán páran már rájöttetek….nem véletlen hogy arról kezdtem írni amiről…olykor a sorok közé próbáltam csempészni az apró érzéseim…azokat amitől nekem a szívem facsarodik ki míg te jókat nevetsz rajta….vagy ahol én nevetek téged ott fojtogat a fájdalom…de ennek is oka van…minden szó minden sor…mondatok jönnek, aztán új bekezdés, új történet, és már olvasod is…de kezdetben a lap mindig üres…mint ahogyan mindenkinek üres a lapja…aztán kinek hogy sikerül, úgy lesz rajta az élete…az lesz amit ráfestesz..és kész a kép ez lett belőled…hiszen mindenki a saját sorsa kovácsa…visszalapoztam magamban pár dolgot…sokat olvastam….és percről percre, óráról órára élem át életem szakaszait…volt ami felkavart…jelen gondolatokat is a káosz jellemezné leginkább…úgy akárcsak a jelen életemet és a világot amiben élek…amiben élünk…most sem tudok aludni…pedig rám férne, hogy kipihenjem magam…de mégis most az üres lap elé kellett ülnöm és telefirkálni a gondolataimmal…de, hogyan is kezdjem….hogy lehetne felvezetni ezt a pár sort…mit is írhatnék még…hogy írhatnám le hogy milyen most az életem, milyen volt az utóbbi időben…volt pár este amikor úgy gondoltam, hogy abbahagyom ezt az egészet…hogy nincs is értelme…de rájöttem hogy ez már másról szól…hogy majd pár év múlva is emlékezzek…emlékezzek arra hogy voltak ilyen estéim is…amikor ilyen gondolataim voltak…az elmúlt két hét eseményei indítottak el bennem szinte lavinaszerűen annyi érzést hogy nem tudom egyszerűen hova tenni…olyan gondolatokat amik nem hagynak nyugodni, nem hagynak aludni…álmodni..hiába is szeretném, nem tudom elterelni a gondolataimat és képtelen vagyok irányítani az álmaimat…mostanában egyre többet emlékezek rá…de van amikor csak később villannak fel jelenetek…fura dolgok szoktak lenni…mintha nem is álom lenne és olyan rossz érzéseket kelt…ezek azok amiket nem tudok csak úgy félretenni, vagy elásni magamban, hanem napokkal később is tisztán emlékezek vissza rá…pedig szeretnék egy kicsit egyszerűbben élni…szeretném egy időre félretennni a gondolataimat…és csak élni…visszamenni a normális kerékvágásba…szeretnék most kérni egy kis időt magamnak…Te aki eddig figyelemmel kísérted az írásokat már biztosan megismerhettél belőlük valamennyire...aki eddig megtiszteltél azzal hogy olvastad…vicces ez..de sajnos ez a nagy igazság…az hogy ki az aki szakít tíz percet arra, hogy olvasson egy kicsit…senkitől nem várom el, nem kényszer ez…aki eddig olvasta ez után is fogja…aki meg nem annak ezután sem kötelező…de érdekes, hogy kikkel hoz össze a sors…hogy kik azok akikben felgyúlt az apró szikra..a remény sugara…akikről évekig nem is hallottam…és ez olyan fura és egyben jó érzés.. ez visz tovább abban, hogy tudom hogy van értelme…aztán van az, hogy akikről azt mondtam hogy barátok…húú ez elég erős…még talán a haverok kifejezés is…sajnálom hogy ezt kell leírnom…de, hogy ők annyival nem tisztelnek meg, hogy..na csak elolvasom ha már irkált valamit ez a gyerek…és nem…mert nincs ideje…leszarja…hát akkor köszönöm de én sem kérek belőlük…vagy belőletek „barátaim”…pedig sokszor pont miattatok írok…persze biztos megint csak felfújom a doglokat…megint én csinálok hülyét magamból…pedig nem így van…én tudom amit tudok..bár ne tudnék ennyit…bár ne lenne meg bennem ez a visszafogottság, hogy hagyom magam és nem mondok el olyan emberekről dolgokat amiket én szégyellek, hogy tudok…akiket elvileg barátnak neveztem…és nem teszem meg, soha nem is fogom…megtartom magamnak…elásom mélyre, remélve, hogy soha nem kell előkaparnom…és csak nézem….nézem ahogy játszod magadnak a kitalált szerepet…annyira kilátástalan ez az egész…évek múlva sem fogom tudni hova tenni magamban…nem lehet eléggé kifejteni ezt a témát…kilátástalan és egyben reménytelen…és ekkor…ez a szó leírásakor érzem és magamat utálom hogy, hogy merek ilyet leírni…hallom a belső hangot ami megszólal…de inkább csak valami zaj és csörgés…és nem hagyja, hogy csendben legyek és befogjam a számat…nem hagyja, hogy magamnak hazudva éljek, egy kitalált világban, mert úgy biztosan könnyebb lenne átsiklani a problémákon…sajnálom, hogy én nem tudtam úgy élni, hogy csak menjek előre csukott szemmel és nyomjam a kamut…játsszam kitalált szerepet...ami nem én vagyok…sajnálom, hogy így alakult az életem…sajnálom, hogy a te életed az lett ami…éltem volna sokkal butábban, szürke hétköznapjaimat töltve…fájdalmaktól mentesen…egy kamuval teli kitalált világban…persze én csak néha nézelődök ugye, meg hallok ezt azt…ez minden amit írok nem több…ez vagyok én…amiben felnőttem, ami körülvesz.. ez vagy te...ilyenek mostanában az érzéseim…itt a kis kuckómban…az én birodalmamban, a kis monitorom előtt ülve…másodpercek alatt élem át újra és újra a fiúk és lányok vagy éppen az ígéret szép szó című írások fájdalmát…hogy mit is éreztem azokon az estéimen…talán ezek azok amik hozzám a legközelebb állnak…amikben magam számára értelmet nyert a sorok közé biggyesztett érzések és gondolatok sokasága…amit talán csak én látok át… nyilván ha akarnék sem tudnék még csak hasonlót sem írni most már…remélve, hogy nem lesz még csak hasonló estém sem…mostanában inkább már az egyre jobban leegyszerűsödött sorok jellemzik az írásokat…a kitisztultság. de nem lehet hiába ez..még nem lehet vége…nem is lesz…írnom kell és még számtalanszor fogok is…amíg magam számára érthetetlen a zavar és a káosz…itt kettőezernyolcban…egyszerűen reménytelen…és megint érzem…megint hallom…megszólal a zaj…megpendül a gitár…üt a dob...és megyek tovább…nyomom a gázt…pumpál a vér az ereimben…összefirkált papírommal…jelekkel..üzenetekkel...sorokkal…emlékekkel…amiket nem szeretnék de mégis látnom kell…hiszen egyszer majd mindenkinek bele kell néznie a tükörbe…le kell mosnunk arcunkat és meglátni saját magunkat…a szemünkben a csillogást…ami nem a fájdalom könnyeitől csillog, hanem a boldogságtól…hogy mindig is volt, mindig is van és lesz értelme...bármit is tegyél…ha hülyeség akkor azért legyen értelme, hogy legyen miért megbocsátani…okkal vagy anélkül…ha majd gyermekünk szemébe nézünk, ne keljen magunknak hazudni…ne keljen őt is egy ilyen szellemben felnevelni…tiszta lapot tudjunk felmutatni…ami majd élményekkel, boldog percekkel és ne a kamuval legyen összefestve…most már mások az érzéseim...sajnálom az ilyen embereket..tényleg…sajnálom, hogy megírtam ezt az írást…azt is hogy olyan emberekről írtam akikről nem szerettem volna…mert kitalálják maguknak hogy kik ők és játsszák a szerepüket..nem tudom, hogy jól tettem-e ezt…nem tudom hogy mi lesz ezután…senkinek semmi rosszat nem kívánok…kívánom, hogy találják meg azt akivel teljes lesz az életük…kívánok minden jót nekik…én viszont maradok itt…nem állok be a sorba…maradok amilyen vagyok…az aki voltam…mert én ilyen vagyok……..

Volt amikor megtalálta magát…volt amikor eltévedt…járt..látott, hallott egyet s mást…járt az úton amit keresett.. olykor kicsit letért róla…nem messzire csak éppen annyira, hogy elkerülje azt amit nem szeretne…látott és hallott sok dolgot…nem sokkal többet mint más…nem élt többet…pont ugyanannyit…csak máshol járt…egy más világban…más érzésekkel…elindult a maga útján, aztán elakadt rajta…elesett...majd újból felállt és továbbment…volt valami ami továbbvitte és mennie kellett…nem volt kit követnie, nem volt ki követné…csak érezte…érezte hogy mi vár rá…megálmodta magának azt amit szeretne…tett is érte…nem voltak nagy álmai…nem voltak nagy tervei…kirakott egy képet…apró darabkákból hosszú évek alatt…elkészült a kép…megtalálta önmagát..megtalálta a társait…csinált ezt meg azt…mindenben helyt akart állni…bármit csinált, neki mindig ott kellett lennie a legjobbak között…bizonyítania kellett…vagy saját magának vagy másnak…maga sem tudta, de ösztönzést érzett mindenben….ösztönözte, hogy van benne tehetség ahhoz amibe belekezdett…időközben pár darabot elhagyott a képből…vagy talán nem is volt teljes soha…barátokat talált, barátokat veszített el…szerelmet talált, majd összetört a szíve…elesett az úton…nem volt több ösztönzés, elvesztette saját magát…elvesztette az értékeit, az erejét…földre zuhant és milliónyi darabban gurultak szét a gondolatai és az érzései szerte a világban…nem tudott utána futni, hogy elkapja azokat…nem is volt hozzá ereje….feladta……………fel adott volna mindent, ha éppen nem találta volna meg az egyik darabkát….megcsillant rajta a fény…messze volt, de nem elérhetetlenül….úgy csillogott, mint a könnybe lábadt szemei…amit képtelen letörölni vagy eltitkolni magának…és felállt…a csatatér közepéről és vérző sebeit ápolva harcolt tovább…reményt látott..újabb darabkákat talált a képhez…mélyen eltette, tudta hogy szüksége lesz rá…vitte magával a harcban…néha napján elővette és nézegette…tudta hogy, megtalálja a többi darabkát is…tudta, hogy valakinél ott vannak azok az apró darabok amik tőle hiányoznak…talán egy barátnál…talán egy lánynál….elvesztette a hadsereget és magára maradt a csatában…egyedül kellett mennie és keresnie…kereste az álmát…kereste a társait…kereste az igaz barátait…keresett egy lányt…egy lányt aki majd azért szereti aki…aki úgy fogadja el amilyen…akivel az utcán is úgy megy végig, mintha nem létezne körülötte senki és semmi…akiben megbízhat...nem értette, hogy hogyan jutott oda ahol tartott, nem tudta ki küldte, nem tudta miért küldték…de hitt valamiben…vagy éppen valakiben…csak ennyit érzett…nem volt semmije csupán az apró darabkái a képből…ezzel próbálta megtalálni az utat amit elvesztett…amihez olyan közel volt…már járt is rajta…még is letért…ment egyedül, barátok nélkül, lány nélkül, sebekkel, emlékekkel tele…olyan mélyen járt amilyen mélyen még senki…látott annyi mindent amit más nem lát ennyi idő alatt…persze nem siettette senki..hisz csak a saját magával vívott csatában esett el…tudta hogy benne van a hiba, nem másban…tudta hogy nem lesz könnyű, még is elindult…harcba szállt önmagával…elővette a darabkákat…megint álmodott…megint érezte hogy mit kell tennie…nem volt földöntúli képessége, nem volt kozmikus ereje…csupán egy nagy gyerek volt álmával a kezében…semmi más nem volt neki…fájt a múlt, fájnak az emlékek…kívülállóként látta önmagát…még nevetett is rajta…bár szemei könnyesek lettek és bár inkább sírt volna, de eszére hallgatott hisz gondolkodása mindig is erősebb volt, mint a lelke….látta vérző sebeit…látta hogy szenved…éjszakákon át…álmatlanul…néha ittasan…várt, hogy mikor jön könny helyett álom a szemére…tudta hogy nehéz lesz, tudta hogy fájni fog…de eljött a pillanat…..azt mondta magának, hogy megérte…most már érti…nem akart sokat….talán nem is tudta hogy lesz-e értelme…talán bele sem kellett volna kezdenie….de így érezte aznap este…így tudott győztesként kijönni a harcból…azt gondolta, hogy majd Ő…és akkor majd Őt…..Ő akart lenni az akire figyelnek…akire csak egy kicsit felnéznének…vagy csak elismernék egy kicsit…látott valamit önmagában….valamit amitől ő más…amitől majd máshogy néznek rá…elhagyták a barátai…éveken át hazudtak a szemébe…még talán most is….elhagyták a társai…kereste a hibáit, kereste mások hibáit….egyedül ment, hallott és látott…új álmok jöttek…új darabkákat talált….annyira újakat, hogy összefüggést sem látott azok között amiket eddig féltve őrizgetett….rájött, hogy ez már nem az kép….teljesen új…most már ezt kell követnie…új álmával és új képkockákkal a zsebében ment tovább…porba vetette eddigi emlékeit…elengedte  a múltat…jöttek új barátok, új társak, új lányok….az álom megmaradt..egyre több darabkát talált út közben…annyit, hogy nem tudott különbséget tenni közöttük, hogy melyikre is van igazán szüksége….volt amit megtartott, volt amit ismét eldobott….már látta, hogy mi fog kirakódni…addig-addig rakosgatta, hogy már alig hiányzott belőle pár apró részlet….talált valakit…talált valakiket…barátokat talált…újakat…régieket…még mindig fájt neki…fájt, hogy nem teljes a kép…fájt, hogy az álma a zsebében porosodik…nem félt hogy kárba veszik, hiszen már a kép is majdnem készen van….de még mindig az üresség töltötte ki a mindennapokat….míg nem…talált még egy darabot…nem is gondolta, hogy megtalálja…sok ideig várt rá…sok ideig kereste…rátalált önmagára…újra elindult az úton…nem kellett hozzá senki aki mutatná vagy akit kövessen….már nem volt egyedül…körülvették azok akiket keresett…barátok…..önmagára talált egy lányban…újra érzi azt amiről azt hitte hogy soha többet nem fogja…bár fél…kételyek vannak benne…hiszen olyan nehéz volt a harc…olyan nagy volt a kűzdelem….de kénytelen bízni..biznía kell benne és önmagában…zsebéből elővette a már elhalványodott porosodó álmát…még egyszer utoljára megnézte…már nincs rá szüksége…már nem kell követnie…így hát ismét földre hajította…de most már büszkén, beteljesülve….most már csak tovább kell keresnie….továbbmennie ezen az úton..ami még mindig ingatag..hisz nem teljes a kép….tudja hogy nem így kell hogy kirakódjon…az utolsó darabka olyan közel van, hogy szinte csak el kéne vennie…már kézzel fogható és tisztán látja maga előtt….de még fél…fél hogy megint elesik…fél hogy többet nem tudna felállni….megint újra kűzdeni…keresni….új álmot…új darabkákat….új képet alkotni……

Kis kihagyás után újra itt ülök… hiszen már hetek óta nem jártam erre…amikor utoljára írni kezdtem, akkor még javában az életem ezerfelé guruló gondolatainak darabkáit kellett keresgélnem és puzzle szerűen összeilleszteni a megfelelő részeket…ez a pár hét talán elég is volt, hogy kirakódjon a kép, és akkor nézegessem amikor csak szeretném…azóta annyi mindent láttam és annyi mindent éltem át…talán férfi korom legszebb időszaka áll előttem…pár nap múlva 21 éves leszek… és most van először az hogy ezt nem érzem hátráltatónak, és nem is lennék fiatalabb, hanem pont ennyi lennék…az elmúlt hetekben annyi mindent tanultam… minden nap…és még most is, bármikor lépek ki az utcára szembejön velem…és hihetetlen hogy még mindig mennyi mindent nem tudok a világgal szemben és az életről…szinte kizár a valóságból és csak egy apró részecske vagyok….de annyi szép dolog történik mostanában.. fura de tényleg működik az amit állítottam… hogy meg tudom változtatni a gondolataimat…nem is tudok hirtelen mondani olyat ami nem úgy sült el ahogyan azt én szerettem volna… egyszerűen minden úgy alakul ahogyan azt tervezem…pedig a világon annyi ellentmondás van…és ha belegondolok hogy mit is akarok én…hogy akarhatnám magam megvalósítani egy ilyen világban…pedig talán ez lenne a cél…de nyilván ha ezen gondolkodnék felemésztené a hétköznapjaimat és képetlen lennék bármit is tenni ahhoz, hogy megvalósítsam magam…vagy inkább magam körül az én kis mesevilágomat…amit úgy írnék meg ahogyan azt én szeretném…mintha egy mesekönyvet írnék és amikor írom akkor azt élem át…szép is lenne ha ilyen képességekkel áldott volna meg az élet…nem azt mondom hogy nem kaptam olyan képességeket amiket magamnak szeretnék ha nem lenne meg…de azért igazán kaphattam volna valamelyik helyett inkább pár jobb vonást a külsőmre…nem mondom hogy én nem teszek érte semmit, mert hát próbálok azért kihozni valami emberi formát magamból…nem mintha érdekelne bárkinek is a véleménye velem szemben…mindenkinek van véleménye..nekem is van és meg is mondom mindig…és talán rosszul is esik még nekem is amikor olyan véleményt mondok, hogy azt nem kéne….meg ugye szarul eshet, hogy majd pont én mondom meg neked a frankót, meg felállítom itt a kis világelméleteimet…de hát jó..oké…ne olvasd…nem kötelező...de mégis olvasod, mert igazam van mindenben…minden szó amit írtam igaz…hol találsz hibát az életemben?…és ne hidd, hogy nincs és nekem mennyire jó meg hogy mennyire rendben folynak le az események körülöttem….hát tévedsz…van benne hiba….csak a felét élnéd át és sírnál a helyemben….van úgy, hogy csak előjön bennem...általában este…amikor csak úgy rám tör a semmiből…amitől legbelül félek és egyszerűen valami iszonyatos fojtogató érzés kerít birtokába ha erre gondolok…hogy milyen nehéz lenne itt hagyni mindezt…ennyi mindent amit elértem…az a tudat, hogy nélkülem ugyanúgy menne tovább a világ, és nem láthatnám többet, nem csinálhatnám többet azokat a dolgokat amiket szeretek…..a haláltól való félelem… a hideg is kiráz ha rá gondolok…nem hiszem el, hogy ha valaki azt mondja hogy ő nem fél ettől…olyan nincs. Tényleg annyira rossz érzés jön rám….persze fiatal vagyok, meg egészséges, szóval mit gondolkodjak én ilyeneken….csak ugye ez nem korhoz kötött….mindennapjainkat éljük….aminek minden egyes órája és perce annyira bizonyos és előre megtervezett…az egész napunkat előre beosztjuk és azt hisszük hogy tudjuk hogy az úgy lesz….de honnan tudnánk..hisz bármi történhet…nem lehet tudni hogy mi lesz a következő öt percben….gyerekként annyira máshogy éltem meg ezeket…pedig szembesültem már a halállal….egyszer….a másodperc töredéke alatt éltem át az egészet…és az életem is ennyin múlt…olyan biztosan merem állítani hogy léteznek csodák…mert abban a pillanatban is történt valami…valami csoda kellett hogy történjen, hogy én akkor azt megússzam….ha valamiben hát akkor ebben én hiszek……..éjszaka volt…nem is mindennapi éjszaka….valami más volt…egy nagyon kedves barátommal jöttünk hazafelé kocsival….a szembe jövő autók fénye szinte elvakította az előttünk lévő utat….mintha csak a végtelen felé mentünk volna és nem lehetett látni hogy mi vár majd a következő húsz méteren…persze az utat ismerem, mint a tenyeremet…ezzel nem is volt gond, hisz ezerszer tettem már meg….és megtörtént…egy szempillantás alatt…ott volt…egyszerűen elkerülhetetlen volt…amikor a kocsi fényszórói már nem az utat világították meg…hanem az előttünk lévő semmiből felbukkanó őzt…leírhatatlan érzés az amikor szembesülni kell a saját tehetetlenségünkel szemben…hogy az életünk fél másodpercen múlik…és az agy kikapcsol és csak remél és bízik….és akkor jött a csoda…mert ha abban a fél másodpercben nem halad el a szembejövősávban is egy kocsi akkor nem ugrott volna el előlem az őz és 130 km/órás sebességgel ütöm el…így persze csak a lábát kaptam el…de az az érzés…ahogy a kormányon éreztem ahogyan eltaláltam a lábát….rám jött a fuldokló félelem…remegés…képtelen voltam bármilyen reakcióra, vagy akár egy szót is szólni…legalább két kilóméter kellett, hogy félre tudjak állni…abban a pillanatban amikor kiszálltam akkor jöttem rá hogy csoda történt velem…talán léteznek őrangyalok…sőt biztos vagyok benne hogy léteznek…és az enyém jókor volt jó helyen…hihetetlen hogy ma már viccelődve beszélünk erről…pedig megtörténhetett volna…és ilyenkor mosódik össze bennem a -végtelen a -talán a –ha és a –mi lett volna ha…egyetlen úthoz vezet…mert ezek a szavak annyira semmit mondók és bizonytalanok…és ugyanoda vezet vissza…ürességgel tölti el a gondolataimat és ez a semmit mondás ébreszt rá, hogy mi is történik amikor leperegnek a másodpercek…ilyenkor képes vagyok újra és újra átélni az egészet…másodpercek alatt, az egész életemet..minden egyes apró részletét…akkor és ott amikor és ahol csak akarom….nem rég apámmal beszélgettem…ez furán hangzik de olyan jól esett…olyan ritkán tudunk beszélgetni úgy igazán…és most kivételesen jó volt…ketten mentünk kocsival…és hosszú volt az út így volt idő, nem volt senki aki közbe szólt volna…csak mint a filmeken...apa a fiával….mesélt nekem a fiatal koráról amikor annyi idős volt mint én….elképesztő, hogy ugyanazt élem át én is…akármilyen a világ ugyanazt csináljuk…ők is ugyanúgy mentek bulizni…csak náluk ez a fogalom nem abban merült ki, hogy elmennek egy diszkóba ahol hányásig isszák magukat aztán másnap azt sem tudják, hogy kerültek haza….nem tudom pontosan hogy hívták..de valami bárba mentek…afféle törzshely volt….elmesélte, hogy hogyan csempészték be a piát a zsebükben….aztán a wc tartályba rejtették ami még praktikus is volt hiszen még hidegen is tartotta….így összekötötték a kellemest a hasznossal…egyúttal megvolt minden a wc-én…hát nekem ilyen eszembe sem jutna…igaz ahogyan kinéznek a wc-ék a mostani helyeken…még innom sem kell akkor is hányok tőle…na de az más világ volt…órákig tudnám hallgatni az ilyen meséket…és lassan én is úgy állok már, hogy órákig tudnék mesélni bárkinek…persze én csak pár átlagos történetet írok le melyek nap mint nap játszódnak le a gondolataimban…talán igaz lehet, és kezdem is érezni..hogy a boldogság tényleg karnyújtásnyira van…bárhol is legyek mindig látok valami szépet…bármi lehet az, de mindig ott van valami ami melegséggel tölt el…bármilyen legyen is ez a világ….tudjuk hogy milyen világban élünk, nem is tudom hogy kéne-e erről bármit is írnom…de valahogy az ember születésétől fogva ösztönösen csinál dolgokat…az hogy a kislányokat a babázás, a fiúkat meg a matchbox az ami ösztönszerűen leköti…érdekes dolgok ezek…bárhogy alakul a világ, ez mindig is így lesz…nem tudom de valahogy  az élet neveli ezt belénk….talán ezért érzi az ember ösztönszerűen a halálfélelmet is..csak nem mindenki meri ugye bevallani…pedig nem tudom hogy mi lenne ebben a szégyen…a természettel szemben úgysem tehetünk semmit…akárhova fejlődik a világ, a természet dühe olyan erős az emberi aggyal szemben, hogy pillanatok alatt pusztít el bármit a Földön…ide már kevés lenne bármilyen gát vagy éppen árok…ha a természet úgy dönt, hogy kiáraszt egy folyót akkor hiába minden erőfeszítés…sőt csak magunkat sodorjuk még nagyobb bajba azzal hogy esetleg védekezni akarunk a lehetetlen ellen..mert aminek meg kell történnie az meg is történik…ami lehet az lesz is…nem futhatunk el előle, nem lehet elbújni…meg fog történni és tökmindegy hogy mikor, mert úgysincs megfelelő időpont.. csak úgy jön…magával ragad végtelenség és a kezdet…abban a pillanatban már mondhatod hogy nem félsz…akkor már nincs is mitől, mert már biztosan érzed és tudod…akkor talán még lesz annyi idő, hogy átgondoljuk, hogy megérte-e…megtettem azt, amiért jöttem?.. hát én elmondom, hogy nem telik el nap, hogy ne gondoljak erre, hogy vajon jó-e ez amit csinálok…hogy ezt kell-e csinálnom…nem mintha az utóbbi években bárki is feltette volna nekem a kérdést, hogy te Czakó, mond már el, hogy még is mit csinálsz, vagy mi történik veled…nehéz lenne még magamnak is válaszolnom arra, hogy tulajdonképpen mit is csinálok és mi történik velem…nem vagyok tudatában a dolgoknak, hogy mit miért csinálok, de érzem hogy mi az amit meg kell tennem….hogy ez most normális dolog-e, vagy már lassan saját magamra kezdek ráeszmélni azt nem tudom…vagy az is lehet, hogy már szimplán az őrület határán vagyok…de ha ott lennék, akkor nyilván nem ilyen hangvételű történeteket írnék…meg biztos visszairányulnának rám akkor jelzések a külvilágból…mert hát nem zárkózom el…ez is lehet egy elmélet…mindig azt mondták, ha azt akarom hogy figyeljenek rám az emberek akkor tegyek valamit….de azt nem várhatom el, hogy mindenki kíváncsi legyen rám…de nem is várom el…meg amúgy is…amilyen a mai világ…amikor enni nincs ideje valakinek, nem hogy még az én önsajnálataimat olvassa…mert hogy állítólag én sajnáltatom magam…igen és akkor mi van? nem lehet?…miért te nem ugyanezt csinálod?..dehogynem…csak mindezt úgy hogy észre sem veszed…és még irigykedsz is…nem is értem..illetve értem…hát ember vagy..vagyis próbálsz az lenni…ezért irigy vagy…mindenre…mindenkire…én nem vagyok az...ha te sem lennél akkor átéreznéd…amikor meg tennél valamit akkor nyilván közbejön valami nagyon fontos amit később megbánsz, hogy nem azt tetted amit akkor kellet volna…na de ez van…több esélyed nincs…majd ahova kerülsz ott majd biztos valaki megbocsát…akkor meg már úgyis tökmindegy, mert az már nem ebben az életben lesz…mert ezt az életet már eljátszottad….ha eddig nem lettél akkor ezután sem leszel ember…látod…erről beszéltem…

..régóta megfogalmazódott már bennem ez a gondolat...hogy vajon mikor dől el a sorsunk...melyik az a nap, az a pillanat...talán a születésünk napja az mikor minden eldől...ott már nincs visszaút...és bármilyen kegyetlen is legyen az élet, mindig van miért élni és harcolni...mert megkaptad a lehetőséget az életre...és ez a legnagyobb ajándék ami lehet...

 Mindenkinek vannak jó és rossz napjai…nap mint nap kicsúsznak a szánkon szavak, mondatok…nem is direkt..de megbántunk vele másokat..fájdalmat okozunk…utána persze elgondolkodunk rajta, hogy ezt talán mégsem kellett volna…és valóban nem is gondoljuk komolyan de ilyenkor ugye már késő..és gondolkodunk..hogy miért is mondtuk…mert nekünk jobb a helyzetünk, mint az övé...nem úgy élünk ahogy ő…és ezért beszólhatunk neki…nem érezzük át, hogy ez neki szarul eshet….ami még ennél is  szarabb…annyi példát tudnék mondani ami velem megesett…kajak csak lemegyünk egy partiba..és olyan emberek kötnek belénk…nem is értem…már azt sem értem, hogy ezek hogy jutnak be bizonyos helyekre…tőlem bazdmeg elkérik 21évesen a személyit, de bent meg a 16 éves kisköcsög veri a nyálát…és mégis mire?? Fúú de utálom ezt…virít a legújabb cipőben, hozzá a kurva menő csilli-villi  övével, ami rosszabb esetben még pörög is…de nem rég olyat is láttam, ami szabályosan kijelzős volt és ment rajta a szöveg…hát nem hittem a szememnek…na és mindehhez szinte alap a csodálatos szőkére melírozott haj, amivel már buzinak sem menne el…még szerencse, hogy ritka az ilyen ott ahova mi járunk…nem értem miért nem húznak le inkább a tinibankba úgyis az való nekik….aztán ha az éjszaka folyamán szűkülne a keret akkor majd apu úgyis ott van…csak egy telefon és már jön is…akinek nem kottyan meg az a 10-20ezer forint, amit mondjuk minden héten csak úgy a kezébe nyom ennek az arany tündér kisfiúnak, aki megérdemli….hiszen ő is a saját cégétől lopja a pénzt…aki mellesleg  tudja, hogy a fia fűre költi a majd a zsetont, de hát első a család, ezért nem szól, hanem esténként egy wisky társaságában elgondolkodik, hogy hol baszta el a dolgot…hogy fajulhatott idáig a dolog…és gondolkodik…mert lehet, hogy csak egy rossz szót szolt valakinek valamikor…és talán most kapja vissza ezt az élettől…de hát amúgy is képtelen lenne megnevelni a gyerekét, mert az apa szerep már rég kiesett a kezéből, vagy nem is volt soha…rossz esetben még van egy húga vagy nővére is a szereplőnknek, aki szinten diszkófüggő és egy éjszaka alatt több orális élményen van túl, mint egy átlag örömlány…a suliban meg szintén hozza a formáját, mert kb hetente hívják be a szülőt az öltözködése miatt, vagy mert visszaszólt a tanárnak nem gyengén….anyu meg már lelki beteg a gyerekek miatt, így hát nyugtatókba folytja a bánatát, ezzel megőrizvén a szent családi békét..persze ez nem minden esetben van így…nem mindig vannak ennyire gyengepontok…de sosem értettem meg, hogy egy módosabb családnál, miért van ennyire szabadon eresztve egy gyerek…sok olyan ismerősöm van akik tehetősebben élnek mint mi…jut milliós összegű nyaralásokra…kertben medence…nagyképernyős tévé…mondhatnám, hogy sokkal könnyebb a megélhetésük…és talán mégis nehezebb…mégsem olyan boldogok, talán épp azért, mert bármit megvehetnek…és pont ez amit már mondtam…hogy a boldogságot nem lehet pénzért megvenni…aztán van a másik eset…amikor apu napi 12 órát húz le egy mocskos gyárban havi 80ezer forintért, mert mást nem tud csinálni és valamit muszáj, hogy ne haljon éhen a család…anyu szintén dolgozik, ő csak 8 órát és ebből kijön a rezsi, meg talán marad egy kevés erre-arra…de ugye a gyerekeknek tanulni kell és az szinte elviszi az összes pénzt…aztán ott van az, hogy nekik sem mindegy hogy milyen ruhát vesznek fel, mert ugye az osztálytársak így is halálra szekálják ez miatt…sőt meg is verik talán…mert neki nem 20 rugós cipője van hanem 3 ezres kínai….ezért ebben az esetben meg a gyerek lesz lelki beteg pedig kurvára nem tehet róla…nem ő akarta, hogy így éljen…ide született…az életnek ez volt vele a célja…otthon meg nem meri elmondani, hogy mi történt, mert ha meg bemennének a szülők az ugye halál ciki lenne, másnap meg még jobban megvernék…mert „köpött”…és ezért inkább kussol és bemegy a szobájába sírdogál egyet..aztán másnap mehet minden elölről…persze ez utóbbi család bevállalná a jobb életmód kockázatait…mert akkor legalább nem menne el kajára az utolsó forint is…de egyik sem jobb a másiknál…ezután elgondolkodhatunk, hogy ki hova is tartozik….milyen réteghez…mert ugye sokan pénzben mérik a gazdagságot…hamar rájöttem, hogy ez nem így van…vagyis kinek hogy…nehéz lehet igazából definiálni a szegény és gazdag fogalmakat…mert ugye itt vagyok én….megírom ezt a sok szart amit gondolok erről a kurva világról, utána ha kedvem van kimegyek a konyhába és iszok egy sört vagy valami gyümölcslevet, de szerintem csak egy kakaót fogok, mert most az esik jól..de lehet hogy még eszek egy joghurtot vagy túrórudit is…választhatok bármit…mert hát kaja van bőven…aztán holnap beülök a sportkocsimba és elmegyek akárhova, csak úgy,  mert miért ne mennék ha már van…….Bár nem nagy sőt..de van egy saját lakásunk..nem hitelre..saját vágod…apámnak is van egy kocsija…meg egy baszott nagy telkünk…és mielőtt azt hinnéd, hogy ez nagyképűség…hát kurvára nem az…mivel a szüleim bazdmeg ledolgoztak 40 évet ezért…vágod…ezért egy életen át dolgoztak, hogy most legyen mit enni, meg legyen hol aludni, és van egy kis renault thaliajuk, ami ugye nem egy luxus kategóriás autó…hát ez igen mondhatom…na erre irigykedhetsz….még ha irigykednél is bármire, amit alapból nem értenék, mert hát nem lenne jogos…akkor talán az lehet, hogy én mennyi mindent kaptam a szüleimtől…többet nem is várhatnék tőlük…megadtak mindent…minden szeretetet és törődést…és köszönettel tartozom nekik, hogy egy ilyen világban embert tudtak belőlem faragni…ők ezt adták és ezt kapták mert megdolgoztak érte…és engem is mindig úgy neveltek, hogy ha akarok valamit akkor dolgozzak érte és akkor elérhetem…na szóval lehet irigykedni…te választasz, hogy neked mi a jó, mit akarsz elérni…mindenki maga alakítja ki az életét…lehet hogy te beéred kevesebbel is, igaz, bár vágysz a luxusra…de fontosabb család, és a boldogságod, ezért megelégszel a külvárosban egy kis 3 szobás lakással….aztán lehet hogy valami elnök jelölt milliomos vagy, vagy az akarsz lenni…aztán majd ha baj van akkor megnézheted, hogy hányan állnak melletted…akkor szart sem érsz majd a pénzel…..persze biztos megint túlzok és nincs igazam…pedig sajnos kurvára igazam van…és ez lehet hogy nem tetszik…mert én leírom amit érzek….és néha fáj az igazság…..meg lehet, hogy én nem értem teljesen a nevelés szó fogalmát, de ha egy családban megvan minden…tényleg minden fullos kéró..3 kocsi a garázsban meg minden…azok a szülők, miért nem tudják a gyereküket megnevelni normálisan…miért kell telenyomni a kis zsebüket pénzel…ezt nem értem…és az ilyenek szólnak be…érted…egy buliban…nekem jön…aztán ha visszaszólok már védekezik, hogy neki ügyvéd az apja…vágod…ezért neki mindent lehet…aztán ha ütök én szívom meg…és én vagyok a gyáva, mert nem ütök…mert én nem baszom el az életem egy ilyen köcsög miatt….és mégis szarul esik…mert beszólt…nekem jött….na mindegy….visszatérve….szóval én úgy érzem, és ha körülnézek…én..vagyis mi akik itt lakunk a telepen…abszolút kijelenthetem, mindazok ellenére amit írtam, és látva a körülöttünk élő társadalmi osztályokat….hogy mi a szegény réteghez tartozunk….és ebből kitörni, kurva nehéz…egyszerűen mintha valami láthatatlan erő húzna folyamatosan, ami nem enged…nekünk szinte a nullából kell a jövőnket kialakítani…de még nem reménytelen…és most nem sajnáltatom magam…mert én ezt kaptam…mi ezt kaptuk….na szóval…hallottam már párszor…és kajak fel tud idegesíteni ez…sőt olyan szinten ki tudok akadni, ha hallok valami ilyesmit…főleg ez a sok szar után amit leírtam eddig…amikor valamelyik állambácsi mondja, hogy mindenki egyenlőnek születik, meg egyenlőek vagyunk…hát komolyan mondom bazdmeg..aki ezt mondja az nem gondolkozik…vagy nincs agya…hogy lenne már így…elmeséltem, hogy nekünk milyen volt a gyerekkorunk….mi ide születtünk a panelekbe…holott én is beleszülethettem volna egy módosabb családba…ahogyan te is beleszülettél és megvan mindened…vagy te sem…és kertes házban nőttem volna fel, nem pedig egy hatvan mittudoménhány négyzetméteres lakásba..ahol mellesleg még külön szobám sem volt, hanem a nővéremmel osztoztunk 13 éves koromig…de én ezt kaptam…és állítom, hogy százszor több törődést kaptam mint egy tehetősebb családban felnőtt gyerek…na és akkor mégis mi az, hogy egyformának születünk…igen egyformának….embernek…maximum ebben egyformák….csak valaki beleszületik a hiper-szuper környezetbe….persze születésünk napján ugye nem dől el hogy kiből mi lesz…ha megkapja azt a hátteret akkor sem biztos hogy majd élni tud vele…aznap nem lehet tudni, hogy kiből lesz majd festő, vagy profi kosaras…ezt csak Isten tudja azon a napon..már ha van…hogy kivel mi a célja…és ugye Isten útjai kifürkészhetetlenek…sokszor tesz olyat amit szerintem Ő maga sem tudja hogy miért tett…olyan dolgok történnek meg, hogy néha bazdmeg komolyan sírni tudnék…az a csecsemő aki az utcán születik meg, mert az anyát megerőszakolták és kisemmizték…az a gyerek azért született, hogy éljen…de hogy…és kurvára nem tehet róla…és a születése napján meghal, mert megfagy bazdmeg …akkor hol van itt egyenlőség…az a gyerek milyen lehetőséget kapott az élettől…esélye nem volt semmire….amikor egy 7 éves kislány aki épp hogy elkezdené az életet, menne suliba…és akkor…akkor bazdmeg…elüti egy kurva autó…azért mert az anyja nem fogta a kezét…és kiszaladt az útra…és megint nem a gyerek hibája, nem is az autósé…hanem az anyáé mert nem tanította meg a lányát alapvető dolgokra….és ahelyett, hogy a kezét fogta volna, fontosabb volt megbeszélni a százezer forintos telefonon keresztül, a legújabb pletykákat a barátnőjével…utána meg persze az autóst hibáztatja aki egy ilyen eset után lelki traumában éli le hátralevő életét…mert mindegy mit csinált volna…ha 50el megy, nem pedig 80annal…kurvára mindegy…mert azt sem éli túl az a szerencsétlen gyerek…és ezen fog gondolkodni egész életében…hogy elvette az életét egy 7 éves gyereknek…és természetesen még kap pár letöltendőt is, hogy még szarabb legyen…már megint hol van itt az egyenlőség…mit kapott az a gyerek…mit tudott tenni…élt bazdmeg 7 évet…érted…és ki tudja, hogy mi lett volna belőle…hol vannak az ő lehetőségei az élethez…az a gyerek nem tehetett semmiről…milyen egyenlőségről beszélünk….és a férfi aki az autót vezette…ő megérdemli a börtönt? Kurvára nem…csak gyorshajtás volt…de a lány anyja ezt is elintézi ugye, mert őt hibáztatja, és a bíróságon leszopja az összes faszt, csak hogy az a férfi börtönbe kerüljön….aki talán még öngyilkossági kísérletet is tesz amihez persze kurvára gyenge, és még nem is sikerül neki…ja és még elhagyja ezek után a felesége is, a gyerekeket meg magával viszi…ezért tesz még egy öngyilkossági kísérletet ami szintén nem sikerül, mert arra nem képes hogy megölje magát…és ezzel a tudattal él tovább…se asszony, se gyerek, és még egy kislány életét is elvette….és tovább kűzd az élettel szemben…tovább lélegzik, eszik és él abban a reményben és hitben, hogy a holnap talán jobb lesz……..és ez a kurva nagy igazság, amire egy szót nem tudsz szólni….mert ez az élet, ez megy…ha csukott szemmel jársz akkor is tudod hogy ez megy……..és csak ezen múlik az egész hidd el…..hogy ki hova születik….én is annyit gondolkodtam ezen…még néha most is, különben nem írnám ezeket le…hogy mi lett volna ha én is beleszületek valami milliárdos kéróba…úgy vágytam mindig arra, hogy milyen jó lenne egy kertes házban lakni….és még most is vágyom…persze máshogy élem meg…mert arra törekedek, hogy majd az én gyerekeim úgy nőjenek fel ahogyan én szerettem volna….hogy megadjam nekik azokat a dolgokat, ami nekem nem lehetett….de hát nem lehet választani, ezt nem én döntöm el…nem is te….mindenki azt kapja amit érdemel…az élet kiismerhetetlen…de mindig jön a holnap…és talán jobb lesz a mánál…

Újra itt ülök és megint olyan dolgok jutnak eszembe amiket képtelen lennék magamban tartani.. és megint sikerült olyan kiindulási pontot találnom, amit pár szóval megfogalmazhatnék, de mégis számtalan esetet tudnék mondani amivel ellent mondanék az egésznek és önmagamnak is.. sokan sokféleképpen látják át ezt.. hogy valójában mit üzen ez az egész.. vagyis kinek mit.. biztos sokaknak nincs nagy jelentőssége egy szónak, egy üzenetnek, vagy akár egy képnek.. ígérgetünk a vakvilágba mindenfélét…átverünk embereket…nem gondoljuk át a következményeket…nézz meg egy híradót, hány ember, hány bűnös mondja, hogy ez volt az utolsó, majd megváltozok.. de itt van ez a kicsi szó ugye ami nem siklik el olyan könnyen a fülem mellet.. „majd”...és kurvára soha nem fog megváltozni…bármennyire is akar…kiengedik és hazamegy, és újra megveri a családját..újra lopni fog, és megint bezárják…mert ott volt ez a kis szó amit senki nem hallott meg…”majd”…hányszor hallottam te jó ég…ha minden egyes ígéret után kaptam volna ötven forintot amit nem tartottak be, valószínűleg nem innen a kis szobámból írnám most mindezt…és talán ezért van az hogy az utóbbi időben olyan szinten nem nézek már tévét sem, hogy még elem sincs a távirányítóban, mert úgysem kapcsolom be.. egyszerűen nem találok egy értelmes műsort ahonnan ne valamilyen szennyet kapnék a világból.. ami csak arra késztetne, hogy még lejjebb süllyedjünk…éppen ezért már bőven elég ha leülhetek a kurvakényelmes bőr fotelembe és megosszak olyan dolgokat amik látszólag egyszerűek, de mégis mire a végére jutsz, átfogod látni ezeket a hétköznapi semmiségeket…és akkor már nem úgy gondolsz rá, hogy semmiség…hanem te is körül nézel, és megkeresed a helyedet…és lesz benned valami olyan érzés, hogy te nem akarsz ilyen lenni…de sajnos változni nem tudsz te sem és én sem…bár meglehet, hogy neked tök más jön le az egészből, mert fogalmad sincs, hogy én mit érzek ilyenkor, meg mi van az egész hátamögött..mert a felét sem tudod semminek, csak pár apró részletet…vannak olyan részei a történeteknek amik csak is egyes embereknek szólnak…talán az is lejöhet belőle, hogy mindig ugyanannak az embernek…de te is úgy érezheted, hogy neked szól, hiszen veled is megesett mindez…de azt csak én tudom, hogy miért is írom ezeket…majd egyszer talán megtudod…akkor majd levágod, hogy mi is ez az egész…de már megint tök máshol tartok, megint elkalandoztam kicsit…de kénytelen vagyok megemlíteni ilyenkor bizonyos dolgokat.. nem tudom magamba folytani…na térjünk vissza az elejére….szóval az ígéret szép szó…ha megtartják úgy jó… na igen ez még elment óvodás korunkban amikor ezt mondták nekünk…de ugye hamar rájön az ember, hogy kiknek a szavára adhat.. ki az akiben bízhat..és ki az akiben nem és csalódnia kell…és hamar odajut ez a mondás, hogy…az ígéret szép szó..semmi több…és amikor ezzel kell szembesülnünk…nem mindig olyan nagy dolog tényleg.. de amikor úgy sül el a dolog, hogy annyira várod azt az ígéretet amit kaptál, szinte számolod a napokat…mert aki ígérte neked, tudod, hogy betartja, mert az életedet bíznád rá..na és akkor bazdmeg..olyan szinten esel pofára.. mert úgy átbasztak, mint még soha az életben.. az akiről azt hitted, hogy fontos vagy neki, és ő is az volt neked… mert ilyenkor ugye már egyből csak „volt”…és egy világ omlik benned össze.. minden bizalmadat elveszted.. tényleg minden, és úgy érzed ezek után, hogy soha senkiben nem fogsz bízni…és lehet, hogy más kiröhög, hogy az az ígéret semmi nem volt, de csak te tudod, hogy mit jelentett…és nem is az számít, hogy mi az.. lehet bármi…az számít, hogy ki ígérte és ő mit jelentett neked…nem akarok konkrét példát mondani, mert minek kínozzam magam újra és újra…pedig annyit tudnék…nem azt mondom, hogy én mindig betartottam amit mondtam..és tudom, hogy most is van egy konkrét betartatlan ígéretem, ami tényleg semmit nem jelent…most meg már főleg…de tudom, hogy akkor neki sokat jelentett volna, és soha senki nem fogja megtenni neki…és lehet, hogy egy év múlva, lehet, hogy öt év múlva, de be fogom tartani, mert egyszerűen képtelen vagyok így félbe hagyni valamit…pedig annyira semmit nem számít ez már, és talán ő sem tudja már, hogy miről van szó…persze eszébe fog jut majd egyből, amikor betartom…és tudom, hogy ezzel újra örömet tudok szerezni…én is tudom, hogy mennyire jó az amikor megkapok valami apróságot, és annyira boldoggá tud tenni.…ami mások számára jelentéktelen, de velük is volt már ilyen..és az meg lehet, hogy nekem jelentéktelen…de megint nem értem, hogy miért akarok ilyen jó lenni valakihez…pedig nekem is csalódnom kellett…de én nem tudok megbántani senkit…azt hiszem ez a legnagyobb hibám…pedig ugye megtehetném, hiszen ha velem megtették akkor én miért ne…valaki így fogja fel..ha őt átbaszták akkor ős is átfog valakit…ő is tudja, hogy ezzel csak saját magának árt még jobban és semmivel nem lesz jobb… Olyan dolgok jutnak eszembe.. te úristen.. ha leírnám.. de nem akarok megbántani senkit…mert én ilyen vagyok..engem lehet, egy ideig tűrök…Tényleg néha olyan marhaságokon gondolkozom, ha lenne valami olyan verseny, hogy kinek magasabb ilyen téren az inger, meg fájdalom küszöbe, lehet, hogy jó eséllyel indulnék…amennyi szart lenyeltem már, meg amennyiszer kibaszott velem vagy a világ vagy valaki…és mindig valaki olyan aki fontos volt és sosem értettem meg, hogy miért kellett ezt tenni.. és én mindig lenyeltem…mindig találtam egy új utat…és ezt teszem most is.. egyszerűen megyek előre, és magam mögött hagyom a lépéseimet…most érzem először, hogy olyan utat sikerült kifognom amit talán még csak én ismerek…de ezért is írok, hogy megmutassam ezt neked is…persze neked is meg kell keresned..mint egy játékban.. ahol egy X jelzi a kincsnek a lelőhelyét, és hosszú idő az hogy odáig eljuss…és ha eljutsz akkor meg ugye ott van a főellenség.. és hosszú csatát vívsz vele, de ha sikerül legyőznöd akkor megérte, hiszen tiéd a kincs amiből megvalósíthatod az álmaidat…de lehet hogy a kincs nem is vagyonban van…hanem mindenkinek abban amiben ő látja…amit elszeretne érni amikor nagy nehezen megtalálja az X-et…és ez lesz a te utad amin majd járni tudsz.. ahol megtalálod majd azokat az embereket akikben egy életen át bízhatsz…és nem lesz benned többet az a félelem, hogy mi van ha mégsem tartja a szavát.. meg sem fordul ilyesmi a fejedben, mert te is ugyanúgy bánsz vele ahogyan Ő veled..

És ez a kölcsönös tisztelet..ami manapság már olyan ritka mint a hullaházban a tömegverekedés... de még létezik ilyen dolog…hiszen én is megtaláltam…persze előbb önmagadat kell megtalálnod, mert amíg magadban sem tudsz bízni, és képes vagy nem csak másoknak, hanem saját magadnak is hazudni, addig hiába akarod.. nem találod meg a X-et…sőt még jobban eltévedhetsz és még messzebb kerülsz az odavezető úton…amíg olyan dolgokat teszel, aminél már ember nem süllyedhet lejjebb…hogy kimondasz valamit amivel a másikat úgy szúrod szíven, hogy észre sem veszed.. és ami még rosszabb, hogy később sem jössz rá, hogy mit is tettél vele…és ennyin múlik minden.. egy barátság, egy kapcsolat, egy szerelem…és elég egy szó…egyetlen egy kibaszott szó…sőt akár egy üzenet..és vége van..padlóra küldött az akinek a kezébe tetted az életed…és ő nem érzi át ugye, hogy valójában mit tett, ezért ad neked még egy kegyelemdöfést is…és tényleg nem érzi át…ezért úgy eltéved az útvesztőben, hogy sosem találja meg azt az utat, ami hazavezetné.. de te még fel tudsz állni és ezzel közelebb kerülsz…mert talán ez a főellenséged..ezt kell ilyenkor legyőznöd..ugye érted már, hogy mit is akarok mondani…te magad vagy a főellenség akihez elkell jutnod és legyőznöd…és a jutalom nem marad el…mert megérkezel, és rátalálsz azokra akikért harcoltál mindvégig…persze a múltat sosem törölheted ki, mindig emlékezni fogsz arra, hogy miért is indultál el az úton.. mi volt a kiinduló pont és ki miatt... és ezért valahol mélyen mindig is félni fogsz és benned lesz ez az apró, de nagyon tanulságos kis mondat…az ígéret szép szó…semmi több…

Hirtelen ezernyi kérdés és válasz fogalmazódik meg bennem a témával kapcsolatban…de talán nem kéne túlbonyolítanom ezeket a dolgokat.. mert talán vannak egyszerű tudományos magyarázatok… de mégis…szerelem.. nem hinném, hogy bármiféle biológiai, vagy fizikai definíció magyarázatot tudna adni ezzel kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi is az.. mit érzünk..mikor, és miért érezzük.. így én is csak saját példáimmal tudok előállni..nem is tudok hirtelen bonyolultabb és kifürkészhetetlenebb dolgot a világon mint a szerelem.. fiúk és lányok.. kamaszkorban sok mindent él át az ember.. emlékszem velem is megesett jó pár dolog…igaz mint azt már írtam nekünk más gyerekkorunk volt mint ami most van.. de mégis…ugyanúgy átéltem én is mindent.. csak lehet hogy máshogy.. mert ugye minden ember megéli ugyanazokat a dolgokat a világon.. csak más a történet, máshogy valósul meg.

12 éves lehettem, amikor igazán elkezdtek érdekelni a lányok…menő volt nálunk a korizás ebben az időben.. mindig a telet vártuk hogy az általános suli focipályáját fellocsolják.. én elég jónak tartottam magam, jól mozogtam a jégen..vagyis akkor én így éreztem.. na de ez is csak azért fontos mert ugye itt volt az a lány.. igazából egy idő után már csak azért jártam ki hogy lássam őt.. persze tudomást sem vett rólam.. vagyis én úgy láttam.. aztán egyszer odajött a barátnője, hogy én miért nem megyek oda a …..-hoz amikor ő arra vár.. mit lehet erre mondani.. természetesen egy szót sem tudtam volna.. meg ha odamegyek hozzá neki mit mondanék.. és mégis.. nem mondom hogy járás volt.. mert különben is mi az, hogy járás.. ez megint csak egy divat szó aminek semmi értelme..na mindegy.. de onnantól kezdve együtt mentünk korizni és kézen fogva kísértem haza..és semmi más nem volt..tényleg még csók sem..de hogy is lett volna.. nem is mertük volna..furcsa lehet ez most…megint csak a mai világot tudnám felhozni..jelen állás szerint ha van egy barátnőd vagy barátod és mondjuk 1 hete „jártok” és nem bújtok ágyba akkor a lány az faképnél is hagy mondván hogy gyáva vagy..najó nem 12 évesen van ez..bár már azon sem lepődnék meg.. tényleg nem értem a mai fiatalokat, hogy hova tartanak, mi lesz belőlük.. egyszerűen nem gondolják át hogy amit tesznek annak következményei lesznek..de tényleg csak egyszer az életben bármit teszel az végigkísér.. erre majd még visszatérek egyszer. Szóval akkor így írom „jártunk”..pár hét el is telt így..közben természetesen csak összejött végül az a csók..amit ugye az ember sosem felejt el.. de majd erre is mindjárt kitérek, hogy még ebben is van kivétel.. aztán egy nap csak úgy vége lett..fene se tudja, hogy miért, de egyik nap már nem mentem vele hazafelé, nem is szóltam egy szót sem, és Ő sem...csak mintha misem történt volna.. aztán ahogy vége lett a kori szezonnak el is felejtettem és ment minden tovább.. nem mondanám hogy nagy szerelem volt, mert hogy is lett volna.. ennyi idősen nem hinném hogy egy ember valóban tudja hogy mi az.. sőt én a mai napig nem tudom....de persze idővel megtanulunk élni a tudattal, és vagy becsapjuk magunkat, vagy bevalljuk az igazat…szóval valamilyen szinten változik az ember.. persze inkább csak építkezünk önmagunkra, mert az alap már megvan.. ezt nem lehet átformálni, nem lehet újrakezdeni, soha nem fog megváltozni.. álcát lehet felvenni, de az úgyis lepereg és hamar kiderül hogy milyenek is az alapok…

Na de, szó mi szó, innen indult el az egész…persze eközben és utána ugyanúgy lejártunk az asztalokhoz.. de minden változott.. főleg én..nekem ettől kezdve a lányok határozták meg az életemet.. de tényleg, bármit amit csináltam, az mind miattuk volt.. nem tartom magam nagy nőcsábásznak, meg a mai napig nem ismertem ki a női agy gondolkodását.. valószínüleg soha nem is fogom…de mégis megtanultam jó pár dolgot az évek során.. megtanultam „bánni” velük.. ez így elég primitíven hangzik, de hát hogy mondjam.. el tudok bármiről beszélgetni velük, igaz sokszor pont leszarom, hogy mi van a hajával, vagy mennyit szarakodott amíg eldöntötte, hogy melyik felsőt vegye meg…de eközben valahogy mégis talán olyan apró jeleket mutatok ki, magam sem tudom, hogy valamiért megkedvelnek.. gondolom nem a külsőm miatt.. mert hát aki látott az tudja, hogy nem vagyok egy macsó kigyúrt menő csávó a tojás fejemmel…de elfogadtam magam és így leperegnek rólam ezek a megjegyzések.. igaz sok olyan lány van akinek a szemében kapásból egy vesztes lúzer vagyok biztos… de hogy a francban lehet így ítélkezni valakiről.. eldöntjük ránézésre hogy ki milyen.. ez ma a világ…amíg egy szót sem váltottunk…és biztos vagyok benne, hogy ezekkel a csajokkal nem is tudnék 2 értelmes mondatot váltani..meg nem is vágyom rá…na de nem akarok elkanyarodni túl messzire… de mire is vágyhatnék hétfőn este 9 órakor..amikor itt van mellettem a kedvenc söröm, hozzá egy zacsi csió fokhagymás piritós kenyér karikák…nekem jelenleg ez okozza most a legnagyobb örömöt.. és mégis miközben írok, úgy érzem hogy folyamatosan egy kés forog a szívemben…és talán évek kellenek hozzá, hogy ki tudjam húzni.. tényleg nem is tudom szépíteni a dolgokat…annyi minden megesett már velem, és annyiszor beszoptam…de biztos mindig bennem volt a hiba, vagyis én mindig magamban kerestem…persze sosem találtam meg…lehet hogy így 21 határán, rosszul gondolkodok ezekről a dolgokról…és valóban legbelül mélyen tök más gondolataim vannak.. igaz azt mondom, hogy a mának élek, meg napról-napra…ilyen hülyeségek… de csak eszembe jut, meg szerintem minden normálisabb embernek, hogy vajon mi lesz 10 év múlva?.. akkor már jó lenne egy család, gyerekek.. úgy érzem, hogy mindezeknek az alapjait már most kell elkezdenem építeni…most lehet, hogy megint én látom rosszul ezeket a dolgokat.. de nézd meg mi megy ma…

Fiúk és lányok…akik inkább elássák magukban az igazságot, minthogy egy pillanatra tükörbe nézzenek….mert annyira el vannak tévedve…………azt hiszitek, hogy jó ez így, hogy hetente mással bújtok ágyba.. lógtok és nem törődtök semmivel.. egyszerűen nem gondolkodtok…és csak ismételni tudom magam.. a tetteknek súlya van…nem féltek, hogy egyszer az élet úgy visszaadja nektek, hogy nem tudtok majd lábra állni… félre ne értsen senki, én itt nem az utat mutatom, meg nem is az észt akarom osztani…mert mindenki maga választja meg, hogy mi a jó neki.. de ha nektek ez jó akkor csináljátok, mert ugye ez a divat…és nehogy kimaradjatok belőle… és ez megy 15 évesen… milyen családja lesz ezeknek, kérdezem én… milyen anya lesz az olyanból, aki 20 éves korára teljesen kiégett és csak egy friss bőrbe csomagolt elhasznált személy már…persze nem kéne ilyenekről beszélnem, talán durván is fogalmazok…és talán vannak kivételek is, akiket tisztelek, hogy helyt tudtak állni ebben a világban…de én ezek után milyen jövőt tervezzek…persze mindig is egy lányra fogok majd várni, aki talán majd megért és egyetért velem.. mert valahol a világban mindenkinek.. tényleg mindenkinek megvan a párja…csak valaki egy életen át keresi, szenved érte, valaki meg hamar megtalálja… nem egyszer hittem azt, hogy én megtaláltam….de talán mégis egy olyan volt akivel ha voltam, és mellettem volt..azt mondhattam, hogy na végre..”hazaértem”…

Ő volt az, aki mellett a fellegekben jártam.. amikor elaludt mellettem én nem tudtam a boldogságtól és reggelig néztem, ahogy alszik…amikor megfogta a kezem olyan biztonságban voltam, hogy senki nem bánthatott volna.. amikor átölelt és magához szorított például a várban.. úgy éreztem, hogy halhatatlanok vagyunk és leugorhatunk onnan nyugodtan, mert úgyis szárnyunk nőne és elrepülnénk.. és ezek azok a pillanatok amiért születünk.. hogy ezeket átéljük és részesei legyünk...komolyan azt hittem hogy már semmi más nem kell az életemben csak Ő…és most is miközben írom ezeket a sorokat, olyan súlyt érzek magamon, mintha egy épület omlott volna rám.. a torkomban olyan gombóc van, hogy legszívesebben megfulladnék tőle…hisz már mondanom sem kell, biztos tudjátok, hogy azt a bizonyos kést Ő szúrta a szívembe..szívtelenül.. és ilyenkor jut eszembe egy szó, talán már hallottátok.. nem nagy dolog….lelkiismeret…kérdezném, hogy milyen lehet egy ilyen ember lelkiismerete ezután…hogy lehet emesenen kész tények elé a másikat hónapok után…komolyan mondom bazdmeg.. emesenen érted?? Ezek után.. ennyit érdemel manapság az ember…ezt kaptam mindazért amit adtam…de már milliószor elmeséltem a sztorit….talán így is túl sokat írtam erről…de már nem törlöm vissza…pedig kinek mi a fasz köze van hozzá…a barátaimnak elmondom mert ha nem lettek volna aznap velem, nem is tudom, hogy most hol lennék.. talán nem ülnék itt, és nem innám a második sörömet, és nem mesélném el nektek mindezt.. de mégis elmondom, hátha gondolkodtok kicsit.. és lehet hogy csak 10 ember olvassa majd el..ebből a tízből meg lesz talán 3 olyan aki azt mondja, hogy nem hülyeség ez az egész, és van értelme ezeknek a soroknak…ezért írom..ezért a 3 emberért.. és akkor már boldog vagyok, ha ennyien így gondolkodnak majd… persze ez biztos veled is megtörtént..csak mondtam.. mindenki máshogy éli meg a dolgokat…ha összejössz valakivel, arra rá mondod hogy szerelmesek vagytok…mintha mindennapi rutin lenne ez.. úgy mint ahogyan elmész a munkahelyedre, vagy suliba..megveszed a napi kajádat, cigidet, bármit…de csak akkor jöttök rá ha valóban azok vagytok…persze mondtam, én a mai napig nem tudom mi az… lehet hogy azt éreztem, de honnan tudjam… ki tudja hogy mi az…

Fiúk és lányok….szerelem és csalódás…van aki sosem tapasztalja meg egyiket sem, van aki csak a jóból kap, van aki csak a rosszból…nekem volt részem mindkettőben és körülöttem is túl sok csalódást és bánatot láttam már…és még most így úgy érzem, hogy bennem van a hiba…már magam mögött hagytam a gyerekkort, de sok hibámat mégis magammal hoztam…most már tudom, hogy az élet kiismerhetetlen, de talán kezdem sejteni, hogy hogyan mennek a dolgok..most már tudom, hogy mikor mit kell tennem, és nincs semmi a fáklyaként vezetne…

talán ez lenne a szerelem.. de ki, hogy éli meg.. nekem így sikerült…

fíúk és lányok…majd ti is rájöttök, ha eddig nem jöttetek volna…