Kis kihagyás után újra itt ülök… hiszen már hetek óta nem jártam erre…amikor utoljára írni kezdtem, akkor még javában az életem ezerfelé guruló gondolatainak darabkáit kellett keresgélnem és puzzle szerűen összeilleszteni a megfelelő részeket…ez a pár hét talán elég is volt, hogy kirakódjon a kép, és akkor nézegessem amikor csak szeretném…azóta annyi mindent láttam és annyi mindent éltem át…talán férfi korom legszebb időszaka áll előttem…pár nap múlva 21 éves leszek… és most van először az hogy ezt nem érzem hátráltatónak, és nem is lennék fiatalabb, hanem pont ennyi lennék…az elmúlt hetekben annyi mindent tanultam… minden nap…és még most is, bármikor lépek ki az utcára szembejön velem…és hihetetlen hogy még mindig mennyi mindent nem tudok a világgal szemben és az életről…szinte kizár a valóságból és csak egy apró részecske vagyok….de annyi szép dolog történik mostanában.. fura de tényleg működik az amit állítottam… hogy meg tudom változtatni a gondolataimat…nem is tudok hirtelen mondani olyat ami nem úgy sült el ahogyan azt én szerettem volna… egyszerűen minden úgy alakul ahogyan azt tervezem…pedig a világon annyi ellentmondás van…és ha belegondolok hogy mit is akarok én…hogy akarhatnám magam megvalósítani egy ilyen világban…pedig talán ez lenne a cél…de nyilván ha ezen gondolkodnék felemésztené a hétköznapjaimat és képetlen lennék bármit is tenni ahhoz, hogy megvalósítsam magam…vagy inkább magam körül az én kis mesevilágomat…amit úgy írnék meg ahogyan azt én szeretném…mintha egy mesekönyvet írnék és amikor írom akkor azt élem át…szép is lenne ha ilyen képességekkel áldott volna meg az élet…nem azt mondom hogy nem kaptam olyan képességeket amiket magamnak szeretnék ha nem lenne meg…de azért igazán kaphattam volna valamelyik helyett inkább pár jobb vonást a külsőmre…nem mondom hogy én nem teszek érte semmit, mert hát próbálok azért kihozni valami emberi formát magamból…nem mintha érdekelne bárkinek is a véleménye velem szemben…mindenkinek van véleménye..nekem is van és meg is mondom mindig…és talán rosszul is esik még nekem is amikor olyan véleményt mondok, hogy azt nem kéne….meg ugye szarul eshet, hogy majd pont én mondom meg neked a frankót, meg felállítom itt a kis világelméleteimet…de hát jó..oké…ne olvasd…nem kötelező...de mégis olvasod, mert igazam van mindenben…minden szó amit írtam igaz…hol találsz hibát az életemben?…és ne hidd, hogy nincs és nekem mennyire jó meg hogy mennyire rendben folynak le az események körülöttem….hát tévedsz…van benne hiba….csak a felét élnéd át és sírnál a helyemben….van úgy, hogy csak előjön bennem...általában este…amikor csak úgy rám tör a semmiből…amitől legbelül félek és egyszerűen valami iszonyatos fojtogató érzés kerít birtokába ha erre gondolok…hogy milyen nehéz lenne itt hagyni mindezt…ennyi mindent amit elértem…az a tudat, hogy nélkülem ugyanúgy menne tovább a világ, és nem láthatnám többet, nem csinálhatnám többet azokat a dolgokat amiket szeretek…..a haláltól való félelem… a hideg is kiráz ha rá gondolok…nem hiszem el, hogy ha valaki azt mondja hogy ő nem fél ettől…olyan nincs. Tényleg annyira rossz érzés jön rám….persze fiatal vagyok, meg egészséges, szóval mit gondolkodjak én ilyeneken….csak ugye ez nem korhoz kötött….mindennapjainkat éljük….aminek minden egyes órája és perce annyira bizonyos és előre megtervezett…az egész napunkat előre beosztjuk és azt hisszük hogy tudjuk hogy az úgy lesz….de honnan tudnánk..hisz bármi történhet…nem lehet tudni hogy mi lesz a következő öt percben….gyerekként annyira máshogy éltem meg ezeket…pedig szembesültem már a halállal….egyszer….a másodperc töredéke alatt éltem át az egészet…és az életem is ennyin múlt…olyan biztosan merem állítani hogy léteznek csodák…mert abban a pillanatban is történt valami…valami csoda kellett hogy történjen, hogy én akkor azt megússzam….ha valamiben hát akkor ebben én hiszek……..éjszaka volt…nem is mindennapi éjszaka….valami más volt…egy nagyon kedves barátommal jöttünk hazafelé kocsival….a szembe jövő autók fénye szinte elvakította az előttünk lévő utat….mintha csak a végtelen felé mentünk volna és nem lehetett látni hogy mi vár majd a következő húsz méteren…persze az utat ismerem, mint a tenyeremet…ezzel nem is volt gond, hisz ezerszer tettem már meg….és megtörtént…egy szempillantás alatt…ott volt…egyszerűen elkerülhetetlen volt…amikor a kocsi fényszórói már nem az utat világították meg…hanem az előttünk lévő semmiből felbukkanó őzt…leírhatatlan érzés az amikor szembesülni kell a saját tehetetlenségünkel szemben…hogy az életünk fél másodpercen múlik…és az agy kikapcsol és csak remél és bízik….és akkor jött a csoda…mert ha abban a fél másodpercben nem halad el a szembejövősávban is egy kocsi akkor nem ugrott volna el előlem az őz és 130 km/órás sebességgel ütöm el…így persze csak a lábát kaptam el…de az az érzés…ahogy a kormányon éreztem ahogyan eltaláltam a lábát….rám jött a fuldokló félelem…remegés…képtelen voltam bármilyen reakcióra, vagy akár egy szót is szólni…legalább két kilóméter kellett, hogy félre tudjak állni…abban a pillanatban amikor kiszálltam akkor jöttem rá hogy csoda történt velem…talán léteznek őrangyalok…sőt biztos vagyok benne hogy léteznek…és az enyém jókor volt jó helyen…hihetetlen hogy ma már viccelődve beszélünk erről…pedig megtörténhetett volna…és ilyenkor mosódik össze bennem a -végtelen a -talán a –ha és a –mi lett volna ha…egyetlen úthoz vezet…mert ezek a szavak annyira semmit mondók és bizonytalanok…és ugyanoda vezet vissza…ürességgel tölti el a gondolataimat és ez a semmit mondás ébreszt rá, hogy mi is történik amikor leperegnek a másodpercek…ilyenkor képes vagyok újra és újra átélni az egészet…másodpercek alatt, az egész életemet..minden egyes apró részletét…akkor és ott amikor és ahol csak akarom….nem rég apámmal beszélgettem…ez furán hangzik de olyan jól esett…olyan ritkán tudunk beszélgetni úgy igazán…és most kivételesen jó volt…ketten mentünk kocsival…és hosszú volt az út így volt idő, nem volt senki aki közbe szólt volna…csak mint a filmeken...apa a fiával….mesélt nekem a fiatal koráról amikor annyi idős volt mint én….elképesztő, hogy ugyanazt élem át én is…akármilyen a világ ugyanazt csináljuk…ők is ugyanúgy mentek bulizni…csak náluk ez a fogalom nem abban merült ki, hogy elmennek egy diszkóba ahol hányásig isszák magukat aztán másnap azt sem tudják, hogy kerültek haza….nem tudom pontosan hogy hívták..de valami bárba mentek…afféle törzshely volt….elmesélte, hogy hogyan csempészték be a piát a zsebükben….aztán a wc tartályba rejtették ami még praktikus is volt hiszen még hidegen is tartotta….így összekötötték a kellemest a hasznossal…egyúttal megvolt minden a wc-én…hát nekem ilyen eszembe sem jutna…igaz ahogyan kinéznek a wc-ék a mostani helyeken…még innom sem kell akkor is hányok tőle…na de az más világ volt…órákig tudnám hallgatni az ilyen meséket…és lassan én is úgy állok már, hogy órákig tudnék mesélni bárkinek…persze én csak pár átlagos történetet írok le melyek nap mint nap játszódnak le a gondolataimban…talán igaz lehet, és kezdem is érezni..hogy a boldogság tényleg karnyújtásnyira van…bárhol is legyek mindig látok valami szépet…bármi lehet az, de mindig ott van valami ami melegséggel tölt el…bármilyen legyen is ez a világ….tudjuk hogy milyen világban élünk, nem is tudom hogy kéne-e erről bármit is írnom…de valahogy az ember születésétől fogva ösztönösen csinál dolgokat…az hogy a kislányokat a babázás, a fiúkat meg a matchbox az ami ösztönszerűen leköti…érdekes dolgok ezek…bárhogy alakul a világ, ez mindig is így lesz…nem tudom de valahogy  az élet neveli ezt belénk….talán ezért érzi az ember ösztönszerűen a halálfélelmet is..csak nem mindenki meri ugye bevallani…pedig nem tudom hogy mi lenne ebben a szégyen…a természettel szemben úgysem tehetünk semmit…akárhova fejlődik a világ, a természet dühe olyan erős az emberi aggyal szemben, hogy pillanatok alatt pusztít el bármit a Földön…ide már kevés lenne bármilyen gát vagy éppen árok…ha a természet úgy dönt, hogy kiáraszt egy folyót akkor hiába minden erőfeszítés…sőt csak magunkat sodorjuk még nagyobb bajba azzal hogy esetleg védekezni akarunk a lehetetlen ellen..mert aminek meg kell történnie az meg is történik…ami lehet az lesz is…nem futhatunk el előle, nem lehet elbújni…meg fog történni és tökmindegy hogy mikor, mert úgysincs megfelelő időpont.. csak úgy jön…magával ragad végtelenség és a kezdet…abban a pillanatban már mondhatod hogy nem félsz…akkor már nincs is mitől, mert már biztosan érzed és tudod…akkor talán még lesz annyi idő, hogy átgondoljuk, hogy megérte-e…megtettem azt, amiért jöttem?.. hát én elmondom, hogy nem telik el nap, hogy ne gondoljak erre, hogy vajon jó-e ez amit csinálok…hogy ezt kell-e csinálnom…nem mintha az utóbbi években bárki is feltette volna nekem a kérdést, hogy te Czakó, mond már el, hogy még is mit csinálsz, vagy mi történik veled…nehéz lenne még magamnak is válaszolnom arra, hogy tulajdonképpen mit is csinálok és mi történik velem…nem vagyok tudatában a dolgoknak, hogy mit miért csinálok, de érzem hogy mi az amit meg kell tennem….hogy ez most normális dolog-e, vagy már lassan saját magamra kezdek ráeszmélni azt nem tudom…vagy az is lehet, hogy már szimplán az őrület határán vagyok…de ha ott lennék, akkor nyilván nem ilyen hangvételű történeteket írnék…meg biztos visszairányulnának rám akkor jelzések a külvilágból…mert hát nem zárkózom el…ez is lehet egy elmélet…mindig azt mondták, ha azt akarom hogy figyeljenek rám az emberek akkor tegyek valamit….de azt nem várhatom el, hogy mindenki kíváncsi legyen rám…de nem is várom el…meg amúgy is…amilyen a mai világ…amikor enni nincs ideje valakinek, nem hogy még az én önsajnálataimat olvassa…mert hogy állítólag én sajnáltatom magam…igen és akkor mi van? nem lehet?…miért te nem ugyanezt csinálod?..dehogynem…csak mindezt úgy hogy észre sem veszed…és még irigykedsz is…nem is értem..illetve értem…hát ember vagy..vagyis próbálsz az lenni…ezért irigy vagy…mindenre…mindenkire…én nem vagyok az...ha te sem lennél akkor átéreznéd…amikor meg tennél valamit akkor nyilván közbejön valami nagyon fontos amit később megbánsz, hogy nem azt tetted amit akkor kellet volna…na de ez van…több esélyed nincs…majd ahova kerülsz ott majd biztos valaki megbocsát…akkor meg már úgyis tökmindegy, mert az már nem ebben az életben lesz…mert ezt az életet már eljátszottad….ha eddig nem lettél akkor ezután sem leszel ember…látod…erről beszéltem…