Van az úgy, hogy csak megy a dolog és kész..nem kell eröltetni, feszegetni....egyszerűen a helyén van minden...mondhatnám sínen van...persze eddig is voltak olyan szakaszai az életemnek amikor hasonlóan éreztem...de most más...tényleg mintha minden egyes képkocka a helyén lenne és nem akar szétesni...de hogyan is merem ezt itt felvállalni...ezt az álmot amiben most élek...aminek tudom, hogy bármelyik pillanatban vége lehet...de talán az élet most kegyesebb lesz hozzám mint eddig és hagyja hogy még tovább álmodhassak vele...azzal a lánnyal aki valóra váltotta az álmaim…akinek köszönhetem, hogy újra felgyúltak szívemben az apró lángocskák…hiszen amit most érzek azt nem hogy leírni, elmondani nem lehet...Ő az aki már több mint két hónapja van velem…így már talán sok mindent le lehet szűrni, hogy melyik írás is készült ez idő alatt, és hogy mi volt az alapköve…ezt persze csak megjegyzésként írom…két csodálatos hónapja…ennyi idő alatt annyi minden történik egy kapcsolatban…talán ez a kritikus időszak…amikor már kiismertük egymás szokásait, hülyeségeit, rossz és jó tulajdonságait…most ahogy visszagondolom hazudnék magamnak ha nem jelenteném ki, hogy ő az akihez hasonló lánnyal…mégcsak hasonló emberrel sem találkoztam…annak ellenére, hogy milyen is az élet..hogy, hogyan tudja ezt az érzést bennem pillanatok alatt lerombolni és véget vetni mindennek mégis lemerem írni, hiszen a mostani életemben ez egy gyönyörű szakasz amit élek…és nem számít, hogy mi lesz két hét múlva, mert most ez van….mert ugye ez az írás, úgy mint a többi, sok év múlva is itt lesz, és olvashatja bárki…nem lesz átjavítva, nem lesz más helyette…de ki tudja, hogy akkor éppen mi lesz velem, hogy velem lesz-e ez a kis angyal…ez a csoda az életemben…erre semmiféle garancia nincsen…amikor korábban írtam akkor is voltak lányok az életemben, de senki nem volt akiről így nyíltan mertem volna a kijelentő érzéseimet papírra vetni…ide az én kis birodalmamba….ahova jobb vagy rosszabb estéimen menekülök…pedig ők sem voltak sem rosszabbak sem jobbak…nem gondolok egyikőjükre sem vissza úgy hogy bármiféle rossz érzés lenne bennem…hiszen kitöltöttek egy részt az életemben…persze a vége mindig ugyanaz…ki ne tudná…és ugye ki tudja mi lesz…utolér-e a fájdalom és a következő írás már talán egy újabb „fiúk és lányokhoz” fog hasonlítani?…hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak arra, hogy vajon meddig lesz ez ilyen szép….de ugye most megy…úgy megy, hogy nincs semmi amit a helyére kéne tuszkolni, egyszerűen rendben vannak a dolgok…pedig ennyi idő alatt..nem hogy két hónap…két óra alatt botlik el a szememben annyi lány, hogy saját magukat ássák csapdába a hazugságaikkal…és észre sem veszik, úgy húzom csőbe akár egy mondattal…kicsit el is mosolyodtam ezen, tényleg van ilyen és volt is ilyen….neki viszont sikerült olyan bizalmat elnyernie, amit még magam sem tudtam hogy létezik bennem…..most egy pillanatra megfordultam…és ő ott alszik az ágyamon…a szívem szinte kiugrik a helyéről miközben nézem Őt…ahelyett hogy odabújnék mellé és átölelném, inkább itt ülök és leírom, hogy mit érzek jelen pillanatokban…szinte megfulladok az érzéstől, annyira odáig vagyok érte…mégis befejezem ezt most már…köszönöm az életnek, hogy megadta nekem ezt a csodát amire annyit vártam…talán kiérdemeltem…talán adtam én is magamból egy kis részt a világnak és ezzel viszonozta…és a mostani érzéseim…amit a másodpercek tesznek csodává…kívánom mindenkinek, hogy legyen részese mindennek…kívánom neked, aki már annyi ideje követed figyelemmel az életemet…láthatod, hogy mikor mi történt velem, újra és újra átélheted velem együtt…szeretném, ha olvasás közben egy utazásra vihetnélek el az én világomba…ezzel már odaadtam neked és a világnak is magamból egy apró részt…persze volt amikor akaratlanul történt ez..amikor valaki más tépett ki belőlem egy darabot..de ezt is tudod már….persze én sem vagyok talán olyan jó…hisz tudom hogy én is okoztam már fájdalmat…és hogy sikerült-e magamnak megbocsátani…azt hiszem tudod nagyon jól ezt is…nem csak magamnak, de másnak is…túl rövid az élet ahhoz, hogy ne legyen idő a megbánásra…tudnod kell neked is, hogy van mindig egy olyan kis átjáró…egy nagyon apró kis rés…ahol elég bekukkantani és látod, a szikrát amit neked kell meggyújtani, hogy tűz legyen belőle…és ha már meggyulladt olyan nehéz eloltani, hogy inkább hagyjuk is továbbégni és újabb hegeket forrasztunk be….annyi hibát követtem már el én is…talán most is hibát követek el, ki tudja…de azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket…hiszem hogy így lesz…tudom, hogy sok mindent adtam fel ennek érdekében, hogy most ilyen legyen az életem…tudom hogy sok embernek nem tetszik ez amit most csinálok….sokan vannak ellene a boldogságomnak…csak, hogy ti is tudjátok azért tettem közzé egyik nap, hogy mennyien is olvassák amiket írok…rengetek olyan ember aki része volt, vagy része az életemnek….vagy esetleg része szeretne lenni…bár én egy egyszerű embernek tartom magam, nem alkottam soha igazán nagyon semmiben…mindig is csak egy lakótelepi srác voltam….nincs semmi amiért fel lehetne rám nézni…igaz, jó pár helyen megfordultam már, és sok mindenben kaptam elismerést…de talán amit most csinálok ez lenne életem fő műve 21 évesen….? És félve teszem fel a kérdést magamnak…de a végén megértem…talán ez lenne…talán mondhatnám, hogy Czakó végre hazaértél…és olyan könnyű lenne így élni…félretenni minden gondot és most már csak minden egyes apró szikrát meggyújtani ami az utamba kerül…aminek minden lángja az én boldogságomat fényesítené…de még nem tehetem…még nem merném ezt tenni…pedig már annyira kevés az ami elválaszt ettől…egyre erősebben érzem, de még is inkább várok…még egy kicsit visszahúzódok és el bújok a gondolataimba…de ne aggódj nem kell sokáig várnod…az álmom még nem ért véget…még nem érhet véget, hisz itt van mellettem…a karnyújtásnyira vélt boldogság, szó szerint itt van…és ismét elmosolyodom…hiszen van rá okom…úgy ahogy neked is van valamiért…ahogyan minden egyes embernek a Földön…