Úgy érzem túl hamar mentem át az éjszaka titokzatos ösvényein…a panelházak közötti utcákon a hazavezető utat kerestem…kamasz fejjel amikor a jövő szó a holnapban torkollott meg és csak a ma éltetett….amikor az első cigi került kézbe, hogy menőbbek legyünk…persze hamar benőtt a fejem lágya és tettem egy lépést előre…érdekes hogy mennyire máshogy láttam már akkor mindent és mennyire máshogy kellett megfestenem a valóság szürkéjének képét…hogyan lehet az, hogy alig hogy elhagytam a kamaszkort, mégis olyan irányba változott a világ a ma élő fiataloknál, hogy az nekem már nem kedvez…illetve aki abban nőtt fel mint én az tudja igazán…akinek a lábán fordított pipájú nike cipő volt és senki nem szólt be érte…aki a salakpályán rúgta a bőrt suli után, mert számítógépet csak boltban látott…az vágja mit jelent az, hogy pénz…mert az nem az amit a zsebünkbe tuszkoltak a szüleink zsebpénz gyanánt…hanem az amiért tizenhat évesen suli mellett valamelyik áruházban pakoltuk a bútorokat...nem kényszerített ugyan senki, de valamiből kellett hogy fussa a napi csipszre meg üdítőre, nem a márkás ruhára…nálunk ezt jelentette……fura, hogy röpke öt-hat év korszak különbség alatt mennyire messzemenően képes az ember felülmúlni saját magát és becsapni azt a vélt valóságot amiben él…ha magamat kellene osztályoznom nyilván egy számkivetett lennék a betonházak közötti labirintusban, aki ha kell az ellenségnek is a karját nyújtaná mert ő is ember…aki ennyi év után jött rá arra, hogy az érem másik oldala kevésbé fényes…aki tucatszor próbálta megfejteni, hogy hogyan lehet az hogy egy ennyire elfuserált világban még mindig van valami ami egyben tartja az emberiséget…kedves olvasó…ma jött el az idő mire ráeszméltem, hogy amit eddig állítottam azzal csak magamnak öntöttem olajat a tűzre…ma vannak először olyan érzéseim, hogy nem azt tettem amit kellett volna…de hiszem hogy az idő majd engem igazol és újra felülkerekedhetek a gondolataimon…tudom hogy eljön az a nap amikor majd a visszájára tudok minden fordítani és én török pálcát mások felett…furcsa hogy azok az érzések imbolyognak bennem amik eddig erősítették azt hogy van értelme küzdenem….persze most is van miért és van kiért….de most mintha hátamon cipelném a fájdalmat és félek hogy egyszer elejtem és előtörnek lelkem legmélyebb bugyraiból a gondolataim…persze csak reménykedni tudok, hogy ha így lenne, még mielőtt kimondanám, már azelőtt csuklik meg bennem a szó és nem lát napvilágot, mert ha nem így lenne azzal megint csak én rám jutna a sor és én húznám a rövidebbet ami csak azt bizonyítaná, hogy az én meglátásom igazolja a valót…persze én is tévedek sokszor sok mindenben…talán most is tévedésben vagyok és próbálok logikus érveket találni hogy miért is tartok ma ott ahol tartok…én soha nem tartottam magam előbbre senkivel szemben, az én szavam sem ér se többet sem pedig kevesebbet mint a tiéd…sokszor tettem olyan dolgot amit később ezerszer megbántam…de talán mások többször tettek velem úgymond nem szép dolgot, de nekik is megbocsátottam és össze forrtak a sebeim…az elmúlt években önző módon mindig azt figyeltem, hogy ki lehet az aki mellettem harcolna, nem pedig, hogy valójában én ki mellé állnék és kinek adnék lőszert egy csatában……de hiszem, hogy van igaz barátság, amit önzetlen cél köt össze…hiszem, hogy van igaz szerelem amiben mindenki ugyanannyit ad a másiknak amennyit kap…hiszem hogy van olyan becsület aminek meglehet húzni a vonalát a valóság tükrében….hiszem, hogy lesz egy nap amikor majd nem bosszúból, de én törhetek pálcát mások felett.....kedves olvasó…az én életem szerencsekerekét már nekem kell megforgatnom, de megállítani csak az idő fogja….nyilvánvalóan ennyi idő után már rájöhettél, hogy ki is vagyok, milyen ember és hogy milyen céllal indultam onnan, ahol ezt elkezdtem egy őszi estén….amikor a dühtől az elkeseredésig a bánaton át kavarodott össze bennem minden…azt hittem mindenre tudom a választ és hogy nem követhetek el még egy akkora hibát mint akkor……..de azóta most jutottam el odáig, hogy szomorúságot éreztem  magamon…soha nem gondoltam hogy ez még egyszer megtörténhet velem, és hogy utolér a hazug szó…persze csalódtam sokszor és felálltam ezredszer is, de ez az érzés felülmúlja minden elkeseredésem…most kicsit magam alatt is vagyok az elmúlt napok lavinaszerűen megtörtént eseményei miatt….tudom, hogy van bennem olyan lelki erő és van mellettem olyan ember aki támaszt ad ha már végképp magamat emészteném végső bánatomban…tudom, hogy a megbocsátás lépcsőit milyen nehéz megmászni, de hiszem, hogy sikerülni fog…azt is elhiszem hogy egy napon feledésbe merülhet minden ami ma fortyog bennem…tudom hogy eljön a nap amikor ezeket az érzéseket végleg a katlanba hajíthatom és ott fog elégni az idők végezetéig….már azt is elhiszem, hogy bemutattok a világnak és nem volt igazam…kedves olvasó…elkell mondanom, hogy rájöttem mindvégig saját magam fájdalmát vagy örömét próbáltam idevésni a kis naplómba és mindent magam enyhítésére írtam le….nem változtathatlak meg, a te életedet neked kell úgy alakítani, hogy az jó legyen…de először mindenki csak a saját háza táján takarítson után a másikén….nézz körbe egy percre, emészgesd egy kicsit amit írtam aztán hagyd érlelődni utána állj odébb és rájöhetsz sok dologra….észre fogod venni, hogy hiába van több partnered msnen attól még egyedül ülsz a szobádban…hiába jelöl be valaki iwiwen attól még nem lesz több barátod talán még ismerősöd sem…a virtuális kép amit a monitor rajzol eléd az is csak egy hazugság….fáj hogy ezt pont nekem kell elárulnom de így van…mindemellett nem lehet véletlen, hogy tavaly novemberben ennek köszönhetően találtam rá a szerelemre…azóta meg ugrásszerűen próbálom távol tartani magam ezektől az oldalaktól és már csak ez az egy hely marad számomra ahova menekülhetek…ahol biztonságban érzem magam, és beengedem azokat az embereket akik nem kitépnek belőlem hanem hozzám tesznek egy darabot…ez a kis kuckó ami mindig nyitva áll majd előtted…ahol én leszek az író te meg az alany és kedvemre meríthetek belőled….addig itt leszek és nem változok...az leszek akit eddig megismerhettél…az a Czakó Laci……….

.